December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2012. április 4. 13:30 | Szerző/forrás: Petőfi Népe/Sebestyén Hajnalka

Petőfi Népében olvastuk: Diáknap helyett önkéntes munka

Képgaléria
Petőfi Népében olvastuk: Diáknap helyett önkéntes munka
Tanítás helyett diáknap színes programjaiból választhattak a napokban a kecskeméti Széchenyi vendéglátó-ipari középiskola diákjai. Akadt köztük néhány 9/d-s szakácstanuló, aki önként vállalta, hogy ehelyett inkább dolgozik. Főz. Jótékony céllal.

Vidám fiatalok jókedvvel, szakácsöltözetben Ács Imre tanár úr irányításával főzték a finom zöldborsó pulykaragut Kecskeméten, a Wojtyla Barátság Központban. A népkonyhaként is működő intézményben a szakácstanulók nemcsak elkészítették az ételt a rászorulóknak, hanem annak kiosztásában is kivették részüket.
Főzés közben elmesélték, hogy egyáltalán nem bánták meg, hogy diáknapi programok helyett az önkéntes munkát választották. Mint mondták: sokkal életszerűbb valódi környezetben főzni, mint egy tankonyhán. Nem néhány személyre, hanem közel százötven főre főztek, így belekóstolhattak abba is, milyen nagy mennyiségben ebédet készíteni. Hangsúlyozták: nagyon jó érzés segíteni másokon, és igazából ez nekik gyakorlat is egyben, és egyáltalán nem megerőltető. Végül abban is megegyeztek, hogy a nyári szünet terhére is szívesen vállalnak még önkéntes munkát az intézményben.
Ács Imre tanár úr, aki egyben osztályfőnökük is, nagyon megdicsérte tanítványait. – A mai fiatalságra általában elmondható, hogy nehezen fogható munkára. Önkéntesre talán még kevésbé. Magam részéről így nagyon büszke vagyok rájuk. Szabadidejüket áldozták fel a nemes cél érdekében, és jövőben sem zárkóznak e tőle. Sőt ők ajánlották fel, hogy nyáron is vállalnák a segítségnyújtás eme formáját. Mindeközben még gyakorolnak is, én pedig szívesen segítek ebben!

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Önkéntesek