Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. április 10. 13:15 | Szerző/forrás: katolikus.hu

Napi evangélium-„Asszony, miért sírsz?”

Napi evangélium-„Asszony, miért sírsz?”
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent. Jn 20,11-18

Elmélkedés:

Mária Magdolna nem az első pillanatban ismeri meg a feltámadt Jézust, hanem csak azután, hogy beszél vele, és nevén szólítja az Úr. Krisztus megismerése és felismerése bizony lassú folyamat sok esetben. Nem értünk meg mindent rögtön. S hiába türelmetlenkednénk, Jézus nem mutatja meg magát azonnal, hanem csak lassan, fokozatosan, hogy szokja a szemünk, a lelkünk, a szívünk. A feltámadás hitére való eljutás nem egyik pillanatról a másikra történik a legtöbb ember életében. Ha nem adjuk fel a keresést akkor sem, ha csak egy üres sírt találunk, biztosan találkozhatunk vele. Mert ez a keresés a hitünknek, a szeretetünknek és a ragaszkodásunknak a jele. Ha csak távolról nézegetjük, s nem igyekszünk minél közelebb kerülni hozzá, sosem tud megszólítani minket. Jézus ismer minket, a nevünkön szólít. Ekkor felnyílik szemünk és felismerjük. Boldogok vagyunk, ha találkozhatunk vele, és feltámadásának hirdetői lehetünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben. Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában. Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház