Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. június 1. 07:22

Átadták az EstEm díjakat

Képgaléria
Átadták az EstEm díjakat
Negyedik alkalommal rendezték meg az EstEm díjátadó gálát a kecskeméti Katona József Színházban. A Kecskeméti Est programmagazin, a Cseke Péter vezette színház, és a támogatók gyümölcsöző kapcsolatának köszönhetően idén is fergeteges hangulatú gálaműsor keretében adták át a nívós díjakat.

A Kecskeméti Est és a kecskeméti Katona József Színház ebben az évadban május 31-én, csütörtökön este 19 órai kezdettel rendezte meg az EstEm díjkiosztó gálát, ahol a közönség szavazatai alapján adták át a rangos elismeréseket.

A társulat ebben az évben is színes és szórakoztató esttel lepte meg a gála közönségét: a műsort Réczei Tamás művészeti vezető rendezte. A díjátadó gála egyedi és megismételhetetlen élményt nyújtott, valamint - kicsiben ugyan, és persze kecskemétiben – de majdnem olyan izgalmas, elegáns és szórakoztató volt, akár csak az Oscar-gála.

A 2012-es évad zárógáláján a színház zenés előadásaiból, A víg özvegyből, a Winnetouból, a Kétbalkezes varázslóból láthattunk részleteket, illetve bepillanthatnak bizonyos próbafolyamatok emlékeibe, „Így készült a Buborékok” címmel. Színre került a Bánk bán átiratának továbbírása, Karinthy módján, illetve a Karamazov testvérek mintájára íródott „Négyszáz híres regény” című paródia. A műsorban fellépet szinte a teljes társulat.

A díjazottak:

Legjobb nagyszínházi előadás: Buborékok
Legjobb kisszínházi előadás: Bánk Bán
Legjobb színész: Szemenyei János
Legjobb színésznő: Bognár Gyöngyvér
Legjobb férfi epizodista: Orth Péter
Legjobb női epizodista: Hajdú Melinda
Legjobb díszlettervező: Fodor Viola
Legjobb jelmeztervező: Kiss Borbála
A város kedvence: Csémy Balázs
Az évad embere: Mag Ildikó - szervezési iroda vezetője
Latabár díj: Trokán Nóra (ezt az elismerést Cseke Péter színházigazgató adta át)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház