Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. június 21. 10:12

Ötévesek lettünk

Ötévesek lettünk
Immár öt esztendeje, hogy Kecskeméten a maroknyi kis csapatunk elindította lapunkat, az Alföldi Civil Naplót. Már az elején jeleztük: egy olyan ingyenes közéleti periodika meghonosítása a célunk ebben a térségben, amely mentes a pártok acsarkodásaitól, ahogy a bulvár kiadványok szenzációkat hajhászó allűrjeitől is. Mi inkább a civil szervezetek önzetlen, karitatív tevékenységére, illetve az alkotó munka, a tettek, az emberi értékek jelentőségére koncentrálva keresünk kapcsolatot az olvasókkal.

 

Garanciát ígért sikerünkhöz az, hogy sok-sok éves újságírói, lapszerkesztői és menedzseri tapasztalatokkal rendelkező szakemberek álltak e csapat élére. Akiknek épp úgy elegük lett a közéletet és kenyeret keserítő karrieristák örökös gyűlölködéseiből, hazugságaiból, a kétes kvalitású celebek, politikusok villongásaiból, mint a normális emberek többségének, ebben a sok sebtől vérző kis hazában.

Mi a hétköznapok dolgos polgáraira, vállalkozóira, civil szervezeteire igyekszünk felhívni olvasóink figyelmét, akik parlagfüvet irtanak, virágot, fákat ültetnek, hívőknek templomot, szegényeknek népkonyhát építenek, mozgósítva a lakókörnyezetükért, életterükért tenni akaró, jó érzésű lokálpatriótákat. A térségben egyedüli kiadványként, hivatásszerűen segítjük az elesett embertársainkat, a nehézsorsú családokat, rendszeresen beszámolva az értük dolgozó civil szervezetek kezdeményezéseiről, törekvéseiről. Nekik mindig helyük lesz az Alföldi Civil Napló hasábjain. Ahogy a közéletünket parlagfűként fertőző korrupció, a dudvaként burjánzó bűnözés ellen küzdő polgártársainknak is. – Ezt vallottuk lapunk indulásakor, s ezt valljuk ma is.

Tesszük a dolgunkat úgy, hogy nem az adófizető polgárok pénzén élősködünk, nem az – egyébként is súlyos adósságokkal küzdő – önkormányzatok támogatásáért kilincselünk, megmutatva: szorgalommal és szakértelemmel is lehet újságot csinálni. Az elmúlt fél évtizedben örömmel tapasztaltuk, hogy egyre több támogató csatlakozik mértéktartásra, értékek népszerűsítésére törekvő – de a fennmaradásunkat segítő vállalkozók reklámanyagait sem nélkülöző -, immár 30 ezer példányban havonta megjelenő lapunkhoz. Isten tartson meg egymásnak bennünket!

 

Koloh Elek

vezető szerkesztő     

Kövessen minket a Facebookon is!