Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. június 22. 10:55

Nagyszerű örökséget ápolva

Nagyszerű örökséget ápolva
Oktatási szempontból is egy nagyon szép intézményi struktúrát épített ki az elmúl két évtizedben a Kecskeméti Református Egyházközség. Azonban régi gondjuk, hogy az általuk működtetett Pálmácska Óvodát nem tudták bővíteni. A fejlesztés most végre megvalósulhat, hiszen a folyamatos próbálkozásoknak, kérelmezéseknek köszönhetően, 25 évre megkapták az Erkel utcai régi Honvéd Óvoda ingatlan vagyonkezelői jogát a Magyar Államtól. Itt a tervek szerint három új csoportszobát indítanak majd 22-24 fővel jövő év szeptemberétől.

 

- Valójában egy hosszú távú stratégia alapján készült el és válik majd igazán teljessé oktatási intézményrendszerünk – nyilatkozta lapunknak Varga Nándor, a kecskeméti református gyülekezet vezető lelkésze. - Ez azt jelenti, hogy az óvodától az érettségiig, sőt egy bizonyos szinten azon túl is, református oktatásban részesülhessenek a diákok. Óvodánkból az általános iskolánkba, majd a jó tanuló, szorgalmas diákok – azok, akiket az általános iskolai tantestület erre ajánl - felvételi nélkül a gimnáziumunkba kerülhetnek be. Így a nálunk kapott tudás és neveltetés végigkísérheti őket egész életükben.

- Milyen szervezet működteti ezt a „nagy gépezet”?

- Az egyház ura Krisztus! Ha Ő nem áldja meg munkánkat minden erőfeszítésünk fölösleges és csak fárasztó erőlködés lesz. Jogilag és szervezetileg természetesen az egyházközösségünk a fenntartója nem csak az oktatási, hanem a szociális – és minden más – intézményeinknek is. A két parókus lelkész vezeti az egyházközséget - az igazgatótanács elnökeként, vagy elnöklelkészként -, kiegészülve a főgondnokkal, a világi vezetővel. Ez az egyházközségi elnökség a felelős az intézmények, közösségek működéséért. Minden héten vezetői értekezletet tartunk, ahol jelen vannak az általános iskola, a gimnázium, az internátus igazgatói, illetve a szociális szféra intézményvezetője, az étkeztetésért, az egyházközség gazdálkodásért, meg az épületek üzemeltetéséért, karbantartásáért, fenntartásáért, felújításáért felelős igazgatók is. Vagyis a jól összehangolt közös munka, a folyamatos kommunikáció és a bizalom a titka, hogy egy ilyen komoly intézményhálózat működhessen.

- Mekkora az évi költségvetésük?

- Összegszerűen talán eléri egy kisebb település éves költségvetését. Ebből a legnagyobb költség az 1100 diákot számláló intézményeink működtetése, lényegében átfutó tételek, melyekről a Magyar Államkincstár minden évben szigorúan elszámoltat minket.

- Ebből mennyi az, amit a hívek adnak össze?

- Nagyon jelentős és fontos a hívek adakozása. De az egyházközségtől az intézményekig különválasztva kezelünk mindent. Az egyházközség fenntartása például áldozati bevételekből történik, mert állami normatív támogatást csak a közfeladatnak számító oktatási intézmények és a szociális ellátás működéséhez kapunk. Az állam és egyház szétválasztásának eleve alapján az állam hitélet gyakorlásával összefüggő tevékenységet nem támogathat költségvetéséből.

- Ma már egy új generáció van a Kecskeméti Református Egyházközség vezetésben. Hogy tekintenek erre a nagy örökségre?

- Nagy felelősséggel. Minden tiszteletet megérdemelnek az elődeink, akik hatalmas munkabírással és törődéssel, tényleg saját szívügyüknek tekintették a gyülekezet gondozását, egyházközségünk intézményrendszereinek kiépítését, a sok száz éves oktatás újraindítását. Nekünk, a fiatalabb nemzedéknek az a nagy feladat jutott, hogy megőrizzük, ápoljuk, s a lehetőségek szerint továbbfejlesszük ezt a nagyszerű örökséget. Tudatosítva, hogy már nem mindenáron a növekedésre, hanem a minőségi fejlesztésre kell koncentrálnunk, mert meggyőződésünk szerint, csak ez lehet a jövő záloga. Ugyanakkor az egyház küldetése ma is az, hogy hirdesse az evangéliumot, az Isten szeretetét, mely megjelent Jézus Krisztusban. Ezt szeretnénk szolgálni mind a szószéken, mind a katedrán és mindazokon keresztül, akik hivatásszerűen, alkalmazottként teszik a dolgukat intézményeinkben, és a sok száz hívőnek a szolgálatán keresztül, akik önkéntesként dolgoznak az egyházközségünkért.

Kövessen minket a Facebookon is!