Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. június 25. 09:45

A siker alapja: garantált, kontrollálható biztonság

A siker alapja: garantált, kontrollálható biztonság
Nincs az országban takarékszövetkezet, amelynek – a 17 ezer ügyféllel rendelkező soltvadkerti takarékszövetkezet engedélyének visszavonása és az intézmény végelszámolásának elrendelése nyomán – ne kellett volna szembenéznie a közelmúltban azzal, hogy az ügyfelek egy része elbizonytalanodott, sokan kérdéseket tesznek fel, s akadnak olyanok is, akik kiveszik betétjeiket. Holott jelentős többségben vannak az olyan garantált biztonságú takarékszövetkezetek, amilyen az orgoványi néven méltán közismert pézintézet.

 

Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnél 2011-ben 7 százalékos volt a betétnövekmény az egy évvel korábbihoz képest, ennek az emelkedésnek a harmadát vitték el az ügyfelek a történtek hatására – tudtuk meg Gellért Imre ügyvezető igazgatótól. Aki azonban biztos abban, hogy partnereik jelentős része tudja és kontrollálja: az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet is többszörösen biztosított és megfontolt, felépített pénzügyi stratégiát folytat. Részben ennek köszönhető, hogy a takarékszövetkezeti szektor a válság ideje alatt is stabil és likvid maradt, miközben üzleti megítélése, ismertsége és elismertsége folyamatosan javult.

– Milyen védettséget jelent az ügyfeleknek az a tény, hogy az orgoványi takarékszövetkezet OTIVA tag?

– Az OTIVA Magyarország legnagyobb és legerősebb takarékszövetkezeti intézményvédelmi rendszere. Az OTIVA tag hitelintézetek kölcsönös garancia rendszere a szövetkezetet védi,  egyúttal valamennyi betétes pénzét is védi. Az Országos Intézményvédelmi Alap fennállása során soha nem ment csődbe OTIVA tag hitelintézet, takarékszövetkezet. A 106 tag szoros szövetsége, az OTIVA tartaléktőke alapja a jövőben is garantálja az ügyfelek pénzének biztonságát. Magyarország 126 takarékszövetkezetéből 102 OTIVA tag, közöttük mi is. A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet azonban, nem tartozott ehhez a tagsághoz.

– Az OTIVA tagság folyamat ellenőrzésekkel is együtt jár?

– A vizsgálatok – sok más szempont mellett – kitérnek arra is, hogy meghatározott kockázatokra rendelkezésre álljanak a megfelelő tartalékolási és biztonsági összegek. Jövedelmezően gazdálkodunk, hiteleink biztonságát az ügyfélszerkezet, illetve a minősített ingatlanvagyon védi. Úgy ítéljük meg, hogy a rendelkezésünkre álló saját pénzeszközök, biztonsági rendszerek, saját tőke, kifizetési pénzalap lehetővé teszi, hogy a betétes minden forintját ki tudjuk fizetni.

–  Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet az egyik legnagyobb és egyik sikeres hazai takarékszövetkezetként tartják számon. Hogyan jelenik ez meg a számok tükrében?

– Pontos adataink az OTIVA honlapján elérhetők. Pénzintézetünk a szektorban a legnagyobb mérleg-főösszeggel, hitel- és betéti állománnyal, saját tőkével és tartalékkal rendelkezik. A saját vagyonunknak tekinthető eszköz állomány 5 milliárd feletti, a saját tartalék 6 milliárd forint nagyságrendű, hitelállományunk nettó 43 milliárd, betétállományunk pedig 60 milliárd. A teljes mérleg-főösszeg 73 milliárd. Hogy most csak néhány fontosabb sarokszámot idézzek… természetesen ezzel a vagyontömeggel tudjuk elsősorban garantálni a felénk irányuló követeléseket. A mögöttes előbb említett biztonsági rendszert efelett kell érteni.

 

– Érdekes jelenség, hogy míg az elmúlt évtizedek a bankszektorban jellemzően a nagyvárosok felé való törekvés jegyében teltek, addig a takarékszövetkezetek többsége megőrizte vidéki, kisvárosi gyökereit. Ezek közé tartozik az önök pénzintézete is. Miért ragaszkodnak Orgoványhoz?

– A takarékszövetkezet a magyar szövetkezeti hitelintézeti rendszer domináns megjelenési formája. Eredetileg egy-egy faluhoz kötődően alakultak 1958-60-tól. Létrejöttükben meghatározó szerepe volt annak, hogy a mezőgazdasági egyéni termelés kibontakozásához és a polgárosodó létformához szükség volt a helyi igényeket kielégítő hitelintézetekre. A mi takarékszövetkezetünk itt, Orgoványon alakult 50 évvel ezelőtt, és ma 1800-ra tehető a jegyzett tagok száma. S ha 10-15 évvel ezelőtt fel is merült a „városba áttelepíteni a központot” kérdése, végül maradtunk itt. Ebben a döntésben benne van az is, hogy vezető munkatársaink és tisztségviselőink többsége idevaló, de sok minden más is ideköt bennünket. Mindez részét képezi annak a habitusnak, ami takarékszövetkezeti lét alapja.  

– És annak az értékrendnek, illetve üzletpolitikának is, amely megkülönbözteti őket a kereskedelmi bankoktól.

– A szövetkezeti hitelintézetek, közöttük az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet kiemelkedő szerepet tölt be a vidéki lakosság, a kis- és középvállalkozások, kistérségek pénzügyi szolgáltatással történő ellátásában, a vidékfejlesztésben. Sokat tettünk azért, hogy a társadalom széles rétege ne szoruljon ki a pénzügyi szolgáltatásokból. A szövetkezeti kirendeltségek száma az összes hitelintézeti fiók 40 százalékát teszi ki. A települések harmadán a szövetkezeti hitelintézetek kizárólagos pénzügyi szolgáltatók. A mi takarékszövetkezetünk például – a központtal együtt – 9 fiókot üzemeltet, városokban, falukban: Kecskeméten, Nagykőrösön, Izsákon, Bugacon, Ágasegyházán, Helvécián, Ballószögön, Jakabszálláson. Univerzális kisbank vagyunk. A szolgáltatások skáláján szinte fel tudjuk venni a versenyt a kereskedelmi bankokkal, emellett  a múltunkból adódóan tevékenységünkben helye van olyan alapértékeknek, mint a szolidaritás, méltányosság, bizalom, lojalitás, rugalmasság és a kölcsönösen előnyös együttműködés. Alapvető irányultságunk a lakossági pénzügyek – beleértve a lakossági hitelügyleteket is – mellett a kis- és középvállalkozások működésével és üzemelésével összefüggő szolgáltatás, valamint fejlesztési törekvéseikkel való törődés. Hitelezési politikánkban a kockázatok optimalizálására törekszünk.  A betétekért tisztes, versenyképes kamatot fizetünk.

Kövessen minket a Facebookon is!