Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. június 29. 18:20

Alapítványok támogatásáról döntöttek

Alapítványok támogatásáról döntöttek
Alapítványok támogatásáról döntött a képviselő-testület. A döntések egyike a Városi Támogatási Program keretében beérkezett alapítványi pályázatokra odaítélt támogatásokra vonatkozott. Ennek értelmében a VTP-n belüli 11 programra beérkezett alapítványi pályázatok közül 93 pályázat összesen 12.180.000 forint támogatásban részesülhet. A közgyűlés arról is határozott, hogy a Bács-Kiskun Megyei Mentő Alapítvány két részönkormányzat keretéből összesen 120 ezer forint támogatást kaphat multimédiás információs rendszer kiépítéséhez. Az összegből 30 ezer forintot a Petőfiváros-Felsőszéktó Városrészi Önkormányzat, 90 ezer forintot pedig a Széchenyiváros-Máriahegy-Miklovics telep Városrészi Önkormányzat biztosít. Nem mindennapi módon juthat plusz forráshoz a Városi Szociális Közalapítvány. Mint ismeretes, a város oktatási díjat adományozott – megosztva – dr. Knáb Erzsébetnek, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja volt magyar főigazgatójának és Seiler Helmut-nak, az intézmény német igazgatójának. A díjjal járó 150 ezer forint pénzjutalomról az érintettek lemondtak a közalapítvány javára. Mivel azonban az alapítványok támogatása közgyűlési hatáskör, ezért a testületnek döntenie kellett arról, hogy az összeget támogatásként biztosítja szociális feladatok megvalósítására.

Kövessen minket a Facebookon is!