Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. július 2. 09:29 | Szerző/forrás: Weninger Endréné Erzsébet

A húsz éves Magyar Jövő című folyóiratot ünnepelték Lakitelken

Képgaléria
A húsz éves Magyar Jövő című folyóiratot ünnepelték Lakitelken
Június 29-én, pénteken délelőtt Lakitelken, a Népfőiskolán baráti találkozóra gyülekeztek mindazok, akik rendszeresen publikáltak az immár húszéves irodalmi folyóiratban, vagy sokat tettek a fennmaradásáért, működéséért.

A vendégeket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte, a programot Dr. Laczkó András főszerkesztő vezette. Cs. Varga István egyetemi professzor, irodalomtörténész (ELTE) az előadásában méltatta a népi irodalmat. Hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos, amit a „Magyar Jövő” című folyóirat képvisel, hiszen a népi irodalom tevékenysége igen leszűkült.

A Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének titkára, Nagy L. Éva három magyarsággal kapcsolatos verset olvasott fel, Kovács István József, a Baráti Kör elnöke pedig Tollas Tibor emigráns költőhöz írott episztoláját osztotta meg a résztvevőkkel. A Baráti kör két másik tagja, Benkő Irén és Weninger Endréné által felolvasott versekben a magyarság sorsáért érzett aggodalom szólalt meg.

Lezsák Sándor a hely szellemiségéről mesélt, valamint a Népfőiskola megalakulásáról, a sok nehézségről, akadályról, melyet sok esetben talán csak Isten kegyelmével sikerült legyőzniük. Elmondta, milyen szakkollégiumokat szerveznek jelenleg, és felsorolt jó néhány mostanában szervezett vagy szerveződő programot. Legfőbb gondolata az volt, hogy legyünk büszkék nemzeti kincseinkre, nagyjainkra.

A beszédek, előadások, versmondások között a Szentendréről érkezett, Európában is ismert Kecskés Együttes zenélt. A kb. 30 évvel ezelőtt alakult zenész csapat régi hangszereken, régi dallamokat játszott, a magyar történelem zivataros századaira jellemző zenei feldolgozásokat szólaltatott meg. Zenéjük nemes hangzású, lelkesítő volt. Érdemes megismerkedni velük: www.kecskesegyuttes.hu

Összességében egy emelkedett hangulatú, szép, tartalmas napot töltöttek a résztvevők Lakitelken.

Kövessen minket a Facebookon is!