Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. július 23. 10:58

Léleksimogató hangverseny a Barátok templomában

Képgaléria
Léleksimogató hangverseny a Barátok templomában
A Léleksimogató hangversenysorozatunkkal “körbe értük” az évet és ismét közeleg a Nyáresti Léleksimogató, de most nem hangverseny, hanem Koncert. Koncert, mert ahogy lenni szokott, most is lesz meghívott vendégünk, nem is egy hanem rögtön három. Vagyis most egy kicsit másképpen fogunk megszólalni, mert a vendégeink VÁRADI “TOTYI” TIBOR (basszus gitár), GULYÁS IMRE (dob) és NUSSER ERNŐ (szólógitár)a kecskeméti Időgép rock együttesből. Továbbá itt lesznek immár állandó résztvevőink, HORVÁTH KRISZTÁN (konga) és ÁBEL ISTVÁN (akusztikus gitár). És természetesen mi, a BARÁTOK együttes.

Műsorunkon egyházi könnyűzenei művek lesznek és a koncert a Barátok Templomának udvarán (Kecskemét, Kossuth tér – Polgármesteri Hivatallal szemben) 2012. augusztus 12.-n, vasárnap este 19:45-kor, az esti mise után fog kezdődni. Várunk szeretettel családoddal, ismerőseiddel együtt.

“GYERE, ÜLJ KÖZÉNK!”

 

A BARÁTOK együttes

Jobbágy Zsanett

Boronkay Klára

Szegszárdy Zsanett

Palotás Endre

Keskeny Márk

Takács András

Szegszárdy Imre/

Kövessen minket a Facebookon is!