Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. augusztus 18. 09:46

Nagydíjas lett a Dr. Torok

Képgaléria
Nagydíjas lett a Dr. Torok
Két évtizeddel ezelőtt, egyéni vállalkozásként indult sikeres útjára a ma már Házisweets Édesipari Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. néven közismert lajosmizsei cég. A kezdet kezdetén házi készítésű törökmézzel, kókusz csemegével és nyalókával vásároztak, s annyira ízlettek a készítményeik, hogy egyre több kereskedő rendelt belőlük. Ezért döntött úgy Földházi Csaba tulajdonos és felesége, Csilla asszony, hogy az idényjellegű piacozás, vásározás helyett, inkább a gyártásra koncentrálva viszik tovább a vállalkozásukat, s a termelt hasznot folyamatos fejlesztésre, bővítésre, korszerűsítésre fordítják.

 

- Kezdetben a család készítette kézi munkával az édességeket, ma már az üzemegységeinkben mintegy félszáz dolgozót foglalkoztatunk – mondta el lapunknak Földházi Csilla. – Persze jelentősen kiszélesedett a termékskálánk is. Ma már többféle kókusz csemegét, valamint sokféle töltött és kemény cukorkát (pehely-, szőlő-, gumi-, zselés- és krumplicukrot), illetve drazsékat is előállítunk, kialakítva egy igényesen tervezett csomagolási technológiát. Ezekből folyamatosan szállítunk a nagy áruházláncoknak és a kiskereskedőknek egyaránt.      

- A magyar fogyasztók igen fontosnak tartják a minőséget, valamint a tradicionális ízeket – árulta el Földházi Csaba ügyvezető. – Ez pedig a gondos receptúrák, gyártási technológiák mellett, csak kiváló alapanyagokkal garantálható. Ezért mi a kókuszt például a Fülöp-szigetekről, a kakaót pedig Malajziából hozatjuk, és cukorból is igyekszünk mindig első osztályút felhasználni. Véleményem szerint, ezeknek köszönhető, hogy öt éve a kókusz csemege családunkat kitüntették a Magyar Termék Nagydíj pályázaton. A napokban pedig, azt az örömhírt kaptuk, hogy a Dr. Torok töltött mentolos keménycukorka családunk elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat, amit szeptember 4-én vehetünk át az országházi ünnepségen. Termékkínálatunkban jól ismert márkáinkra helyezzük a hangsúlyt, ugyanakkor folyamatosan új termékekkel is megjelenünk a piacon, ami megköveteli az állandó változást, megújulást, termékfejlesztést. Ősztől tervezzük gyártani új termékként a különböző ízesítésű szeletes csokoládékat.

Összegzésként tegyük hozzá: Ez a lajosmizsei cég annak is köszönheti a sikerét, hogy a jó minőségű édességeiket szolid árakon vásárolhatják meg a fogyasztók.

 

Házisweets Édesipari Termelő

 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
6050 Lajosmizse, Széchenyi u. 5.
Tel.: 06 76 455-791
Fax: 06 76 555-228
E-mail: [email protected]
Web: www.hazisweets.hu

Kövessen minket a Facebookon is!