Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. szeptember 30. 17:51

A Város Napja és megszépülései

A Város Napja és megszépülései
Mint ismeretes, az elmúlt öt esztendőben október 2-a a Város Napja Kecskeméten. E jele alkalomból ünnepi közgyűlést tartanak, illetve kulturális és társadalmi események egész sorát rendezik meg – immár hagyományosan. Mit tart külön említésre méltónak a programok közül dr. Zombor Gábor polgármester? – az alábbi interjúból ez is kiderül.

 

- A hagyományokhoz híven, ezen a napon a színházi gálaműsorban Kecskemét legkiválóbb művészei lépnek fel most is, és ott méltó környezetben adjuk át a legrangosabb díjakat, elismeréseket. Az idei Város Napját különlegessé teszi, hogy ez alkalommal látjuk vendégül a testvérvárosok küldöttségeit (ezt korábban a Hírös Hét keretében tettük). Szintén egyedi lesz, hogy erre a napra hozzánk érkezik az idei Debreceni Virágkarneválon harmadik helyezést elért kecskeméti virágkocsi és a szentkoronás virágkonstrukció is, amelyeket a főtéren lehet majd megtekinteni.

- Kecskeméten mára jelentősen megváltoztak, megsokasodtak a polgármesteri, illetve országgyűlési képviselői kötelezettségek, tennivalók. Mi az, amit legszívesebben végez a sokféle szolgálat közül, és mi az, ami a legterhesebb az ön számára?

- Legszívesebben azokat a feladatokat végzem, amelyek eredményeként új munkahelyek jöhetnek létre a városban, hiszen a legfontosabb a kecskemétiek egzisztenciája. A legterhesebbnek talán a Kecskemét és Budapest közötti ingázást érzem, viszont az ügyeinket a fővárosban tudom a leghatékonyabban képviselni.

- Biztosan foglalkoztatja a kérdés: Hogyan tovább 2014 után? A polgármesterséget vagy képviselőséget választja?

- Most erről csak annyit mondhatok, hogy két év hosszú idő. Ami bizonyos: azt választom, ahol legjobban tudom majd szolgálni Kecskemét érdekeit.
- Hamarosan ünnepélyes fölavatják a megfiatalított Rákóczi utat és a Vasútkert egy részét. Mi változik ezzel a rehabilitációval a város közösségi életében?

- Még az utómunkálatok hátra vannak, de máris látni, hogy a Rákóczi út mennyire népszerű a kecskemétiek körében. Megváltozott a középső sétány és a Vasútkert kinézete és hangulata egyaránt. Ez utóbbi ad majd helyet a városi rendezvények egy részének, ahogy egykor. Ami a jövőt illeti: az intermodális csomópont megépítésével a Rákóczi út rendeltetése teljesen átértékelődik. Szándékunk pályázati forrásból megújítani a Városi Mozit is, ami tovább növeli a térség közösségi életben betöltött szerepét. Szintén pályázati forrásból hoznánk létre a Belvárosi Galériát. A tervezett intézmény egy többfunkciós közösségi tér lehet, amelynek egyik helyszíne a Rákóczi út 4 szám alatt, a volt Szigma Áruház helyén, a másik pedig a Szabadság tér 5 szám alatti, jelenlegi cukrászüzem helyén jöhetne létre. A létesítmény tovább segítheti majd a Rákóczi út megújulását. A „Rákóczi út – Vasútkert revitalizációja” projekt kapcsán ne feledjük azt sem, hogy annak része a Budai utcai nagypiac szabadtéri részének lefedése, és a mélygarázs kialakítása, ami a lakosság részéről már régebben megfogalmazott igény volt.

Kövessen minket a Facebookon is!