Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2012. október 1. 10:32

Igazi magyaros ízek - kedvező áron

Igazi magyaros ízek - kedvező áron
Tovább gazdagodott Kecskemét vendéglátása: a napokban nyílt meg a Dózsa György úton a Sutus Vendéglő. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy igen gyorsan megkedvelték ezt az új vendéglátóhelyet, hiszen ott jártunkkor is teltház fogadott bennünket. - A ’70-es évek végén felszolgálónak tanultam, majd éveken keresztül ebben a munkakörben dolgoztam Kecskemét közkedvelt éttermeiben. Szabadszálláson, a Helyőrségi Klubban töltött katonai szolgálatom során viszont, szakács feladatokat bíztak rám, így kénytelen voltam megtanulni egy újabb szakmát – tudtuk meg Sutus Endre tulajdonostól.

 

 - A ’90-es évek közepétől több vendéglőnek voltam főnöke. Az elődeimtől sok dolgot sikerült ellesnem. Így például, hogy a csúcsidőszakban még vezetőként is menjek ki a vendégek közé, segítsek be a felszolgálásba, amikor csak mód és lehetőség van rá, és a konyhán is érvényesítsem tudásomat, tapasztalataimat. Menetközben levelező tagozaton elvégeztem a Vendéglátóipari Főiskolát, megismerve az üzletvezetés rejtelmeit is.

- Közben a gyermekeim felnőttek, s egy ünnep során elmondtam nekik hosszú évek óta dédelgetett álmomat, miszerint szeretnék családi vállalkozás keretében egy hagyományos kisvendéglőt vezetni, ahol olcsó, ízletes, magyaros ételekkel várjuk a vendégeket. Most ez az álom megvalósult. Vendéglőnk elsősorban az Árpád- és a Máriavárosban, illetve a Petőfi Sándor utcában lakók érdeklődésére számít, az iskoláskorúaktól a nyugdíjasig. Étel- és italáraink szolidak, minden korosztály számára elérhetőek.

- Nem hagyományos módon, hanem minden napra külön írt, új étlappal várjuk kedves vendégeinket úgy, hogy hétfőtől szombat délig többféle levesből és 8-10 főételből lehet választani. Vasárnap családi ebédre várunk mindenkit, amelynek keretén belül 10-15 ételből állíthatják össze maguk a vendégek a háromfogásos étkezésüket, a felnőttek számára 1.200, a gyerekeknek 800 forintos áron.

- Kedd és szombat közötti időszakban természetesen szintén nagyon olcsón, egy szűkített étlappal várjuk a vacsorázni vágyókat. Gondoltunk azokra a közelben élőkre is, akik szívesen elviszik az ételt, ők 10 %-os kedvezményben részesülnek. Felkészültünk családi és egyéb rendezvények megtartására is. Gondolok itt névnapi, születésnapi, családi összejövetelekre, ballagásokra, céges rendezvényekre, baráti találkozókra.

 

Sutus Vendéglő

6000 Kecskemét, Dózsa György út 13.

Nyitva: Hétfőtől vasárnapig 11.00 – 15.00 óráig

Keddtől szombatig 18.00 – 22.00 óráig

Asztalfoglalás: 76/324-432

Kövessen minket a Facebookon is!