Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2012. október 31. 12:18

A Hit Évben – a szellem erkölcsi erejével

A Hit Évben – a szellem erkölcsi erejével
Otóber 20.-án, Kalocsán dr. Bábel Balázs, érsek megnyitotta az egyházmegyei közösség körében a Hit Évét. Kalocsa-Kecskemét katolikusai immár hivatalosan is kapcsolódtak XVI. Benedek pápa szándékához, a Világegyház nagy vállalkozásához. Hogy látja a hit esélyeit a XXI. században, régiónkban dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskemét érseke? Például, aki eddig azt gondolta, nincsenek angyalok, szellemi lények, az a Hit Évének végén ebben is hinni fog? – Abból a beszélgetésből, amit Farkas P. József készített a metropolitával legutóbb a Gong Rádióban, ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk az alábbiakban.

 

Angyali hatás

-      Mi hiszünk, hogy vannak angyalok, ez kinyilatkoztatott igazság. Azonban el kell különíteni a népies képzeletet annak teológiai tartalmától. Az emberiség nem akarja egyébként sem elhinni, hogy egyedüli utasa lenne ennek a nagy világegyetemnek. Hát a csillagászat, a természettudomány keresi azt, hogy vannak-e olyan élőlények, akik jelt adnak magukról, és ez tény. A Biblia meg azt tanítja, hogy vannak olyan szellemi lények, akik Isten követei, küldöttei, jó angyalai, akik jó hatással vannak az emberekre, segítve őket földi életük során.

-       Radnóti Miklós arról írt egy alkalommal, hogy sokáig azt hitte, egy angyal vigyáz rá, és megóvja, ha kell a bajban…

-      Angyal lehet egy ember is. Az Isten úgy irányít sorsokat, hogy mintegy angyal hathassunk a másik emberre. Mert az angyal szó annyit jelent, hogy küldött. És vannak szellemi lények - ezt tanítja a Biblia - akik jó hatással lehetnek ránk. Számtalanszor megtörténik az ember életében, hogy csak utólag jön rá: nem tudja mit miért cselekedett, de jót tett, jól végződött a cselekedete. Erre szokás mondani: a hetedik érzékem sugallta, hogy ezt kell tennem. És mi van, ha éppen egy angyal?

Harcok és hitek

-      Szent Mihályt gyakran hatalmas nagy karddal ábrázolták, küzdő harcosként. Mi késztette erre az ikonográfiát?

-      A Jelenések Könyve. Merthogy egy küzdelem folyik, az istenellenes hatalom és az Istent szeretők között, és ennek élére állt Michael.

-      A harcok a hit körül örökösek? Az iszlám világban most egy film miatt zajlanak döbbenetes, halálos áldozatokat kívánó tüntetések…

-      A kereszténység és az iszlám ebben a tekintetben is különbözik. Jézus Krisztust gyalázták életében, gyalázták a kereszten, de ő akkor is imádkozott értük, és ennek nyomán az apostoli igehirdetés ki merte azt mondani, hogy: „Ne gyalázzátok ellenségeiteket!”. Tehát a keresztényekről elképzelhetetlen, hogy egy gúnyrajz miatt törnénk-zúznánk, gyilkolnánk Jézus hívei. Ha ezt megtennénk, nem lennénk keresztények. Ettől eltekintve, nem szabad más világnézeteket, vallásokat támadni, bárkit a vallása miatt gyűlölni, sértegetni, kigúnyolni. De hallgatni sem szabad, ha templomokat robbantanak föl, mint a minap Nigériában. Az önkéntes merénylők öt-hatszáz embert megölnek a mise alatt, és hallgat a világ. Fel kell lépnünk a szellem erkölcsi erejével, de ha mi is ugyanazokat a gyilkos eszközöket választjuk, mint amivel ellenünk harcolnak, semmivel sem vagyunk különbek.

A természet szeretet

-      Szent Mihály után, Assisi Szent Ferencet ünnepeltük. Hogyan látja az ő életművét?

-      Roppant eredeti ember volt, aki a közép-korban legjobban hasonlított Jézus Krisztusra. Ahogy ő az Evangéliumhoz visszanyúlt, az tényleg példaértékű, és az akkori nehéz helyzetben rengeteget segített az egyháznak. Igazi reformátorként is nagyon hűséges maradt a hierarchiához. Óriási üzenete van a mai időkre, mert az Evangéliumhoz kötődően a szegénységet nem úgy élte meg, mint kényszert, hanem mint szolgálatot, alázatot, a természet szeretetét hangsúlyozva. Ezért lett az ökológiával foglalkozó szakemberek védőszentje.

-      A természet szeretetről jut eszembe: az egyházmegye különös gonddal serkenti erre papjait.

-      Évekkel ezelőtt érkezett hozzánk kérés a minisztériumból, az őshonos növények plébániákon való megtelepítésével kapcsolatosan, s hogy a papjaink népszerűsítsék ezt a törekvést. Követendőnek láttuk, látjuk, hogy egy plébánián őshonos gyümölcsfák teremjenek, mert ez is szép tanúságtétele annak, hogy mi a világot meg akarjuk őrizni az utókor számára. Nem sajnálják papjaink erre a fáradtságot, és a magam módján én is teszek érte, mert próbálom az érsekkertet rendben tartatni, megbecsülni. AKecskeméti ArborétumMária kápolnájánál volt a napokban egy ünnepség, ahol említettem: Ez egy nagyon kedves hely – én már diákkoromban is jártam ide – a kecskemétieknek. Mert aki panellakásokban lakik, az is legalább egy-két cserép virágot gondoz, öntözget naponta, hogy mindig legyen a közelében legalább egy maréknyi a természetből…

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház