Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2012. november 1. 19:00

Cél: a szolgáltató szövetség kialakítása

Cél: a szolgáltató szövetség kialakítása
A válság, a növekedés hiánya és a kibontakozás keresésének heves vitái újra pozícionálták a Vállalkozók Országos Szövetségét (VOSZ). Nő a taglétszámuk és a lobbierejük. Képviselőik, vezetőik nyilatkozataira, javaslataira egyre többen figyelnek. Nem kevésbé a tagtársaikat segítő kezdeményezéseikre, differenciált szolgáltató-struktúrájukra. Lendületben van a Bács-Kiskun megyei szervezet is. Sorra alakulnak a városi csoportjaik, tevékenyek a felnőtt- és a szakképzés területén. A további tervekről kérdeztük Versegi Jánost, a VOSZ megyei elnökét, aki mint cégvezető és mecénás is nevet szerzett magának az országban.

 

– Milyen fő gazdasági, politikai célja vannak jelenleg a VOSZ-nak? – kérdeztük Versegi Jánost, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnökét.

– A VOSZ törekvése szerint politikamentes szervezet. Demján Sándor ügyvezető elnökkel az élén támogat minden olyan kezdeményezést, ami a gazdaság rendbetételét tűzi zászlajára. A VOSZ ugyanakkor kritikus szervezet is. Ezt látni lehetett Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi látogatásakor, amikor a tagok meglehetősen kemény hangvételben kritizálták a kormány kétéves munkáját. Ennek kapcsán egyébként a legfájdalmasabb tapasztalat számomra az volt, hogy amikor Demján Sándor a közös magyar jövő érdekében a politikai összefogást szorgalmazta, a miniszterelnök ezt lesöpörte, mondván: a kétharmadnál nagyobb összefogás nem kell.

– Az utóbbi időben érzékelhetően erősödik a VOSZ jelenléte vidéken is. Milyen törekvések állnak ennek hátterében?

– A legutóbbi országos küldöttgyűlésen merült fel az igény, hogy jobban meg kellene szervezni a regionális jelenlétet, és növelni a taglétszámot. Erre azért van szükség elsősorban, mert a kormányzat az alapján választja meg tárgyalófeleit, hogy mekkora csoportosulás áll az adott szervezet mögött. E célkitűzés mellett egy szolgáltató VOSZ létrehozásának szándéka jelent meg erőteljesen. Erre volt a válasz a VOSZ-BESZ Zrt-t létrehozása, amely egyebek mellett az autó, az üzemanyag, a gáz, az elektromos áram, valamint a telefondíjak terén komoly árkedvezményt jelent az évente legfeljebb 200-300 millió forintos árbevételt teljesítő cégek, vállalkozások számára.

– Hogy láttak hozzá megyei szinten a taglétszám fejlesztéséhez?

– A legutóbbi tisztújító közgyűlésen kibővítettük az elnökség létszámát, és elkezdtünk a megyében alapszervezeteket, VOSZ csoportokat létrehozni. Partnereket találtunk ehhez például Kiskunfélegyházán dr. Horváth Sándorban, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatójában, Lajosmizsén Borbély Károlyban, az Agroszer Zrt. igazgatójában, Kiskőrösön Endrődi Ferencben, az Akker Plus Kft. ügyvezetőjében, vagy Baján Palik Verában, a Forint Soft Kft. és a Palik Könyvelőiroda ügyvezető igazgatójában. Baján már létre is hoztunk egy VOSZ irodát, ahol a Széchenyi kártyát és a VOSZ-BESZ szolgáltatásait egyaránt igénybe lehet venni. Együttműködési megállapodást kötöttünk a bajai és kecskeméti TISZK-kel az alapképzésben és a felnőttképzésben egyaránt. Emellett az Alföldi Regionális Ipar- és Gazdaságfejlesztési Kft. és a Vállalkozók Országos Szövetsége Bács-Kiskun Megyei Szervezete is megállapodott az együttműködésről. A szándéknyilatkozatot az AIPA Kft. részéről Szemereyné Pataki Klaudia ügyvezető igazgató írta alá. Az együttműködés részeként az AIPA és a VOSZ tagok automatikusan a másik szervezetnek is tagjai lettek. Mindezek eredményeként több mint 30 százalékkal növeltük a VOSZ tagok számát Bács-Kiskun megyében.

– Egyre erőteljesebben van jelen a VOSZ a mezőgazdaság terén is.

– Úgy gondoltuk, hogy az a tapasztalat és tudás, ami felhalmozódott az érdekérvényesítés terén a VOSZ-nál, jó hatással lehet az agráriumban is, ezért egy agrárszekció létrehozását határoztuk el. Ehhez a munkához kerestünk megfelelő embereket a megyében is, melynek során sikerült megnyernünk Szarka Balázs urat. Az elismert szakember nem csak a megyei agrárszekció, de az országos élelmiszeripari szekció vezetői feladatait is ellátja.

– Hogyan készülnek az idei Príma díjkiosztó gálára?

- November 29-én, hétfőn, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban rendezzük meg az idei, immár nyolcadik Bács-Kiskun Megyei Príma Díj átadási ünnepségét. Ezúttal azért választottuk a művelődési házat helyszínül, mert a díjátadás és a díjazottak bemutatása mellett a tervezett művészeti produkciók jellegéből adódóan is színpadra lesz szükség. Úgy látjuk, hogy ez a kezdeményezésünk egyre ismertebb és népszerűbb. Egyrészt a díjak és a gála támogatóinak köre, a szponzorok száma és a fölajánlott összegek volumene, másrészt a szavazók száma, a tisztes versengés aktivizáló ereje nő évről évre.  Nagyon reméljük, hogy ez évben is a legkitűnőbb megyebeli alkotókat tudjuk majd elismerni a több ezer vélemény, szavazat figyelembevételével...

Kövessen minket a Facebookon is!