PETŐFI NÉPE: Kiss Tibi megjárta a poklot
Képgaléria
Kiss Tibi azzal a céllal érkezett a szegényekből álló sorsközösséghez, hogy elmesélje pokoli harcát a droggal, a gyógyszerekkel és az alkohollal. Mivel a sorsközösség tagjai között többen is érintettek a „témában”, a vallomás igen komoly figyelmet váltott ki. Farkas P. József, a ház alapítója tolmácsolta a wojtylás testvérek fölvetéseit, kérdéseit, például, hogy a vendég mit tud a szegénységről?
Kiss Tibi őszintén vallotta, hogy azt a szegénységet nem ismeri, amit a Wojtyla-család tagjai nap mint nap megélnek. Dunaújvárosban született, alsó középosztálybeli gyerekként panelban nőtt fel, szülei pedagógusok voltak. Nem voltak anyagi gondjaik, igaz előfordult, hogy egy-egy narancson vagy banánon a testvérével összeverekedett. De ez még nem nevezhető szegénységnek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Fiatalon a zenekarral sokat küszködtek, de lelkesek voltak, nem zavarta őket a komforttalanság. Az életének azonban volt egy nagyon nehéz időszaka, alkohol-, gyógyszer- és drogfüggő volt. Olyan létnyomorultságba süllyedt, hogy akkor lehetett a legközelebb ahhoz a szegénységhez, melyet a wojtylások nap mint nap megélnek. Igaz, hogy ő nem anyagi, hanem testi-lelki szegénységben szenvedett. Harminc éves korára teljesen leépült, majdnem belehalt saját nyomorúságába. Kórházról kórházra járt, hajléktalanokkal élt együtt saját otthonában. Végül eljutott Komlóra egy rehabilitációs központba, ahol egyéves kemény munka eredményeképp, a felsőbb erő segítségével visszakerült az élet körforgásába. Mint mondta: nem hitt benne, hogy valaha is kijut a nyomorúságából. De olyan emberek közé került végre, akik tenni akartak gyógyulásukért.
A felépülés sokáig tartott. A javulásnak apró jelei voltak, amikor már néhány percre mosolyogni tudott. Ilyenkor meg-megcsillant annak a reménye, hogy van másik út is, mint a végelgyengülés.
Megtanulta: nincs az a rossz helyzet, amit még ne tudna tovább rontani, negatív gondolatokkal, rossz közérzethez való ragaszkodással, kilátástalan gondolatmenettel. A közösség energiája azonban segített neki, hogy a feneketlennek tűnő kútból kijusson.
Voltak-e figyelmeztető jelei a tragédiának? – hangzott a kérdés. Kiss Tibi élte életét, nem látta veszedelmesnek. Úgy érezte saját erőből bármikor ki tudna ebből lépni. A külvilág már figyelmeztette, de művészemberként sokkal toleránsabbak voltak vele. Aztán egyik nap összeesett és már nem is tudott felállni. Kiszolgáltatott helyzetbe került. Az automatikus reakció a mások hibáztatása és az önsajnálat volt. Nem a megoldással foglalkozott, hanem a problémával. A komlói közösségben változott meg a nézete.
Fél-e attól, hogy visszasüllyed abba az állapotba? – kérdezte Farkas P. József. – A tudatosság fontos dolog – hangsúlyozta Kiss Tibi.
Kiss Tibor a remény embere – ez derült ki a beszélgetés végére Kiss Tibor a remény embere – ez derült ki a beszélgetés végére
Akaratgyengének mondják a szenvedélybetegeket, de az énekes szerint pont, hogy erős akaraterővel bírnak, hiszen minden áron akarják szenvedélyük tárgyát. Éppen ezért az ő életében is van, amit elkerül, mivel nem akar hazardírozni. Nyolc éven át egyetlen korty alkoholt sem fogyasztott, az utóbbi 1-2 évben már egy-egy minőségi bort megkóstolt, de nem játszik a tűzzel. Megjárta a poklot, nem akar visszamenni.
Kiss Tibor a remény embere – ez derült ki a beszélgetés végére. A zenész biztató üzenete az volt: meg lehet csinálni! Van szabadulás! Mindehhez azonban a nagyobb Úr ereje szükséges és persze a közösségé is. Például egy olyan testvériségé, mint a Boldog Karol Wojtyla Ház.
