December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2012. november 22. 13:33

Barabás Éva, a Fókusz műsorvezetője, az SOS Gyermekfalvak nagykövete járt a Wojtyla Házban-VIDEÓVAL

Képgaléria
Nem csak a sorsközösséggel való beszélgetésben került szóba az elesettek segítése, hanem kézzelfogható módon is, hiszen az RTL Klub Fókusz című magazinjának műsorvezetője, Barabás Éva hasznos és értékes ajándékokat hozott a Wojtyla háznak. Az ebéd mellé pedig saját sütésű mézeskalácsot osztott a rászorultaknak. A népszerű napi adások szinte mindegyikében foglalkoznak nehéz sorsú emberekről szóló történetekkel, melyek olyannyira a szívhez szólnak, hogy a riportok után több segítő szándékú néző is jelentkezik. Barabás Éva egyúttal az SOS Gyermekfalvak nagykövete, ebben a minőségében ugyancsak a másokon való segítés tölti ki tevékenységét. Ezt másik vendégünk, Kézi Zoltánné, a kecskeméti SOS Gyermekfalu igazgatónője is megerősítette, aki úgy mesélt a náluk zajló hétköznapokról, hogy a hallgatóság megkönnyezte. Az igazgatónő meghívta a gondozottakat a gyermekfaluba, ahol együtt készülődhetnek majd a karácsonyra, a népszerű televíziós pedig felajánlotta, hogy akkor is eljön Kecskemétre és mézeskalácsot készítenek majd közösen. Arra ugyancsak volt ötlete, hogy milyen ajándékot adhatnának egymásnak a „wojtylások”. Vendégeink a beszélgetés és az adományozás után az ételosztásban is szorgoskodtak. Barabás Éva élő adásban beszélt jószolgálati és televíziós munkájáról a Gong Rádióban, majd ellátogatott a Menhely az Állatokért Alapítvány telephelyére is, ahol meghatottan „beszélgetett” a szerencsétlen sorsú kutyusokkal.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház