Október 14. hétfő, Helén
Hírek, események 2005. június 13. 08:59

Gazerdő zúgott a Szellő utcában

Zöldsarok - A segítő szándék ellenére is előfordul, hogy bizonyos, előre nem látható körülmények megnehezítik az intézkedést. A felületes szemlélőnek ilyenkor úgy tűnhet: az ügy elveszett a hivatal útvesztőiben. Így érezheti az a bejelentő is, aki már több fórumhoz fordult a Szellő utca ügyében. Az eset tanulságos, ezért tesszük közzé:
Már több mint egy hónapja próbálkozom különböző címeken bejelenteni, hogy az SOS faluhoz vezető Szellő utcában nem kaszálják le az immár másfél méter magas, gyommal erősen fertőzött füvet, melynek közepében már hatalmas kupac szemét is van. Ez idáig még válaszra sem méltattak. Eddigi próbálkozásaim: Az önkormányzatnak május elején jeleztem a szemetes és gyomos területet. A város weblapján található bejelentő nyomtatványt ötször töltöttem ki. Tisztelt Kohajda képviselő úrnak az e-mail címére ugyancsak küldtem jelzést, majd május 29-én, a Porta Egyesület felhívására is írtam. Mindenki elmondta, hogy már továbbította ide, meg oda, és ezután is jelentgessek csak lelkesen, hátha történik valami. A Szellő utcai gyomerdő meg közben szépen magot hozott. Ezzel biztosított a következő, kétszer akkora gyomos terület. (név és cím a szerkesztőségben) Az esetet a Porta Egyesület jelezte a közterület-felügyeletnek, akik – intézményi területről lévén szó – a bejelentést továbbították a városi önkormányzathoz. Következő heti „Zöldsarok” cikkünkben az illetékeseket szólaltatjuk meg, választ remélve arra is, hogy mi lassítja a tényleges munkálatokat. (Mint megtudtuk tegnap lekaszálták a füvet.) Forrás:Petőfi Népe

Kövessen minket a Facebookon is!