Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Hírek, események 2013. április 12. 14:45

Turulmadár is a mérgezési hullám áldozatai között

Képgaléria
Turulmadár is a mérgezési hullám áldozatai között
Újabb áldozatokat szedett a Magyarországon dúló mérgezési láz. Az egyik kiskunsági vadászterületen három barna rétihéja, egy egerészölyv és egy fokozottan védett, műholdas nyomkövetővel felszerelt kerecsensólyom (a magyar mondavilág turulmadara) esett áldozatul a szándékosan kihelyezett méregnek.

Az esetre a projekt keretében jeladóval felszerelt sólyom miatt derült fény: a nyomkövető eszköz riasztotta a szakembereket, így talált rá a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának tagja a mérgezett tetemekre. A 2012-ben elpusztult Gyula nevű madár után ez a második olyan jeladós kerecsen, amely bizonyítottan mérgezés áldozata lett. A fokozottan védett kerecsensólyom természetvédelmi értéke 1.000.000 Ft. Mivel a madár költésben volt, valószínűleg a tojások sem fognak kikelni, így az elkövető végső soron több kerecsensólyom, és a többi áldozatul esett védett faj példányainak elpusztításáért felelős.

A magyar vadászterületeken jelentős problémát okoz a ragadozómadarak ellen irányuló szándékos mérgezés, ami nem csak rájuk, de a háziállatokra, és adott esetben az emberekre nézve is veszélyt jelenthet. Utóbbi miatt felmerül a közveszélyokozás kérdése is. A legutóbbi eset csak pár napja történt, amikor Somogyban három rétisast mérgeztek meg. A most futó, második kerecsensólyom-védelmi LIFE projekt (www.kerecsensolyom.mme.hu) keretében több sólyomra került műholdadós nyomkövető, amelynek egyik célja a veszélyeztető tényezők felderítése. Egy 2012-ben indult másik LIFE program éppen a mérgezések megszüntetését tűzte ki célul. Ennek keretében több tucat parlagi sasra kerül fel jeladó pontosan azért, hogy gyorsan, és hatékonyan fel lehessen deríteni a mérgezéses eseteket is. A jeladók méteres pontossággal, gyakorlatilag valós időben mutatják a madarakat, így várhatóan egyre több eset válik ismertté - remények szerint az elkövetőkkel együtt.

A fent említett mérgezési ügyben a rendőrség megkezdte a nyomozást és ennek sikere érdekében az eset további részletei nem nyilvánosak.

2013-ban már 22 olyan mérgezéses esetre derült fény, amelyben védett vagy fokozottan védett madárfajok voltak az áldozatok között. Ezek kapcsán 5 ragadozómadár-faj mintegy 51 példánya pusztult el bizonyítottan szándékos mérgezés következtében. A szakemberek szerint ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Egy Spanyolországi felmérés adatai alapján a hasonló esetek kevesebb mint 10 százaléka válik ismertté.

A parlagi sasok védelmét, és a hasonló bűncselekmények visszaszorítását tűzte ki célul a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és partnereinek LIFE programja (LIFE 10NAT/HU/019, www.imperialeagle.hu) ami 2012-ben az Európai Unió és a Vidékfejlesztési Minisztérium társfinanszírozásával indult. A program partnerei között szerepel a Nemzeti Nyomozóiroda, a Magyar Vadászkamara, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Hortobágyi Nemzeti Park,  a Bükki Nemzeti Park, a Körös-Maros Nemzeti Park, a fővárosit és a jászberényi állatkert, valamint a Természetfilm.hu filmműhely.

A munka során létrehoznak egy országos állatorvosi hálózatot a sérült madarak kezelésére, megszervezik a veszélyeztetett fészkek őrzését, valamint ahol szükséges, mesterséges fészkekkel, időszakos etetéssel segítik elő a madarak megtelepedését, túlélését. A bűncselekmények felderítési arányának növelése érdekében a résztvevő szervezetek fokozott őrjáratokat tartanak a veszélyeztetett területeken, amelyben speciálisan kiképzett keresőkutyák is segítik a természetvédőket, valamint fenntartanak egy közvetlen telefonvonalat (20/251-44-04), ahol a természetvédelmi bűncselekményekkel kapcsolatos bejelentéseket várják.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Porta Egyesület