Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. április 28. 21:40

Újabb nagy fejlesztések küszöbén

Újabb nagy fejlesztések küszöbén
Véget ért a közbeszerzési eljárás, az eredmény: a jövőben Mercedes hibridbuszok közlekednek majd Kecskeméten. A járművek számára új telephely is létesül. A fejlesztésre csaknem hatmilliárd forintot nyert a város, miközben számos egyéb beruházás is folyamatban van, és gőzerővel indulhat a következő uniós költségvetési ciklusra való felkészülés. Ezekről beszélgettünk dr. Zombor Gábor polgármesterrel.

 

- A napokban két sajtótájékoztatót is tartott a kecskeméti buszbeszerzési projekt kapcsán. Úgy tűnik, felgyorsultak az események.

- Valóban, hiszen a Kormány döntése értelmében, közel 6 milliárd forint támogatásban részesül a „Kecskemét város közösségi közlekedés fejlesztése, átalakítása, zéró emissziós zóna megteremtése, soros hibridhajtású alacsonypadlós autóbuszok beszerzésével” című projektünk. Közben pedig, lezajlott a buszok beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás is, amelynél több gazdasági szereplő érdeklődött. Két cég vásárolta meg az ajánlati dokumentációt, végül egy ajánlattevő volt: a Mercedes buszokat forgalmazó EvoBus Hungária Kft.

- A projekt nevéből arra következtethetünk, hogy ez nem csak a buszbeszerzésre irányul.

- A fejlesztés ennél sokkal komplexebb. A leghangsúlyosabb elem – a költségek tekintetében is – a 25 darab soros hibridbusz beszerzése, összesen mintegy 4,2 milliárd forint értékben, ugyanis az ajánlattevő egy autóbuszra 562.900 EUR ajánlatot tett, amely alacsonyabb az előzetesen becsült értéknél. Egyébként a projekthez mindössze ötszázalékos önerő szükséges, ami azt jelenti, hogy Kecskemét a saját forrást tekintve darabonként alig 8 millió forintért jut hozzá a modern buszokhoz. Lényeges információ az is, hogy a cég kilenc hónapos határidővel vállalta az autóbuszok leszállítását. A projekt további elemei: „0” emissziós zóna kijelölése, a városi parkolási és közlekedési rendszer átgondolása, a buszok számára új autóbusz telephely létesítése, a menetrend teljes körű felülvizsgálata, az új helyi „környezettudatos autóbuszvonalak” mentén az érintett megállóhelyek átépítése, átalakítása, ITS utas tájékoztató rendszer kiépítése, aminek keretében 77 megállóhelyen intelligens tájékoztató tábla lesz. A táblák mobil internettel kapcsolódnak a forgalomirányító központhoz.

- Mit takar a „0” emissziós zóna?

- Azt, hogy a zónán belül a beszerzendő hibridbuszok kizárólag akkumulátoros, tehát maximálisan környezetkímélő üzemmódban közlekedhetnek. A közgyűlés egyébként már meghozta az ezzel kapcsolatos döntést, a „0” emissziós zónát a nagykörúton belül jelölte ki.

- Hogy áll a város többi fejlesztési elképzelése?

- Az intermodális pályaudvar esetében a második, tervezési fordulóban vagyunk, hamarosan megtörténik a tervezésre irányuló közbeszerzési eljárás kiírása. Az elővárosi közösségi közlekedés fejlesztésével kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány egy éves munkával elkészült. A térségi elérhetőségek javítása is a második fordulóban van, ezt már a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. végzi, együttműködésben az önkormányzattal. Ennek keretében az északi elkerülő út még ebben az uniós költségvetési ciklusban megépül, a többi projektelem esetén a kivitelezés a következő uniós programozási ciklusban várható. E nagy projektek mellett idén elindul a Kecskemétet Városfölddel összekötő kerékpárút építése, a Mezeiváros és Ürgés szociális jellegű rehabilitációja, a kadafalvi óvoda fejlesztése, a Táncsics Mihály Kollégium energetikai fejlesztése, a Bányai Júlia Gimnáziumban pedig, befejeződik az új természettudományos laboratórium kialakítása.

- A közelmúltban nyújtott be a város egy olyan pályázatot, amelynek keretében stratégiai dokumentumok készítésére közel 36 millió forintos forrást nyerhet. A híradásokból úgy tűnik, hogy ennek a pályázatnak igen nagy jelentősége van a város jövőjére nézve. Hol tart az elbírálás?

- A „Kecskemét Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepciójának és Integrált Településfejlesztési Stratégiájának teljes körű felülvizsgálata, átdolgozása” címmű projekthez a pályázatot megnyertük. Ennek azért nagy a jelentősége, mert a következő uniós költségvetési ciklusra is igaz, hogy csak azokra a fejlesztésekre lehet forrást nyerni, amelyek beépülnek a területi stratégiai dokumentumokba. Ez utóbbiak elkészítése igen költségigényes, csak példaként említem, hogy számtalan olyan adatra van szükség, amelyek nem szabadon állnak rendelkezésre, hanem meg kell őket vásárolni.

- Melyek az új Integrált Településfejlesztési Stratégia hangsúlyos elemei?

- A legjelentősebb beavatkozások között szerepelnek a város közlekedés-fejlesztési projektjei, a Rudolf laktanya sportparkká alakítása, a régi uszodában jégcsarnok kialakítása. A „Nyugati Városkapu” térségben tervezett város rehabilitációs beavatkozás rendszerbe kapcsolja az Izsáki út déli részén lévő területek (KÉSZ, Erzsébet laktanya, Szil-Coop, KF-GAMF) fejlesztési elképzeléseit. A területen egy új városi alközpont jöhet létre, oktatási, igazgatási, kulturális, kereskedelmi, szolgáltató és lakófunkció egységbe szervezésével. A Homokbánya területén valósulna meg a „Zöld város” modellprogram, megújuló energiaforrásokkal, emberközpontú életterekkel, közterületekkel. Az „Északi Városkapu” térségében szolgáltatási, kereskedelmi és lakóterületi fejlesztések, a Királyok körútja közlekedésének átalakítása szerepel az elképzelések között. Az ITS-be konkrét programelemek kerülnek be a szatellit települések fejlesztésére is. Szintén fejlődhet a „zöld ék”, ahol komplex környezeti, zöldfelületi, turisztikai és rekreációs célú beruházások történhetnek. A beavatkozások összértéke egyébként meghaladja a 208 milliárd forintot (ebből a folyamatban lévő közlekedés-fejlesztési projektek 138 milliárdot tesznek ki). A megvalósítás uniós források és beruházók bevonásával történne.

Kövessen minket a Facebookon is!