Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. május 22. 14:32

Szemétszedés az 53-as út mentén

Képgaléria
Szemétszedés az 53-as út mentén
A Vidékfejlesztési Minisztérium által a védett természeti területeken, valamint PORTA hulladékmentesítő akciók K-36-10-00037N elnevezésű projekt keretében önkéntesek közreműködésével szemétszedést bonyolított le Kiskőrös határában az 53-as út 24-26 kilométerszelvényénél. A Porta Közhasznú Egyesület 2013. Május 21-én. 8 órakor indultak Kecskemétről busszal a helyszínre. A reggeli után Kósa Gyula a KNP természetvédelmi önkéntese útmutatásai alapján kezdődött meg a munka. A munkavédelmi oktatás után a két csoportra osztott önkéntesek egymás felé haladva szedték fel az eldobált szemetet a közel két kilométeres szakaszon. A közös ebéd után egy órakor folytatódott a természetvédelmi terület megtisztítása. A volt katonai gyakorlótér megtisztításakor hatalmas autógumik, súlyos festékes vödrök is kerültek elő a megszokott pet palackok, háztartási hulladékok mellett. A takarítás után táblával jelölték meg a szemétszedés helyét, melyen a tisztaság megőrzésére kérték a területre látogatókat. A nap végén az összeszedett közel négy mázsa hulladékot az Izsáki hulladéklerakóba szállították. A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával valósul meg.

Kövessen minket a Facebookon is!