Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. június 10. 13:31

Segítséget nyújt Kecskemét az árvíz által okozott károk enyhítéséhez

Segítséget nyújt Kecskemét az árvíz által okozott károk enyhítéséhez
11,5 millió forinttal segíti Kecskemét önkormányzata az árvíz által sújtott településeket, azok lakóit, ezzel járulva hozzá a károk enyhítéséhez. Az összeg azt jelképezi, hogy minden kecskeméti lakos 100 forinttal segíti az árvízkárosultakat.

Kecskemétet - földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően - nem fenyegeti árvíz, ám a város lakossága és az önkormányzat mélységesen együttérez a katasztrófa által sújtott településekkel. Ahogyan korábban hasonló helyzetekben, úgy a „hírös” város most is szolidaritást vállal a bajba jutottakkal.

Kecskemét polgármesterének javaslatával a közgyűlési frakciók vezetői egyetértettek, így a polgármester az általános tartalékból 11,5 millió forintot különített el a károk enyhítésére, hozzájárulva ezzel az árvízvédelmi költségekhez. Az összeg azt jelképezi, hogy minden kecskeméti lakos 100 forinttal segíti az árvízkárosultakat.

Kecskemétről a mai napon eszköz adományokat is szállítanak a rászoruló településekre. Ezeket az önkormányzati tulajdonban lévő Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Fesztiválirodája gyűjtötte a hét végén tartott rendezvényein. Az adományt a katasztrófavédelmen keresztül juttatják el az árvíz által sújtott területekre.

Kövessen minket a Facebookon is!