Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. június 12. 08:57 | Szerző/forrás: http://uj.katolikus.hu/

Napi Evangélium: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat.\"

Napi Evangélium: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat."
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában. Mt 5,17-19

Elmélkedés:

A hegyi beszéd ma olvasott részében a törvények megtartásáról tanít Jézus, aki szavai szerint nem megszüntetni jött a régi törvényeket, hanem a korábbiakat akarja tökéletessé tenni, azaz feltárni azok eredeti isteni szándékát.
Bár Jézus a régi parancsok megtartásáról, érvényben maradásáról beszél, mi keresztények valójában nem tartjuk meg az ószövetségi előírásokat. Emiatt nehézséget okoz Jézus szavainak értelmezése, illetve az ellentmondás feloldása. Az igaz, hogy nem tartjuk meg szó szerint a 613 ószövetségi törvényt, de a keresztény tanítás a régi törvény egészének szellemére és annak alappilléreire, a tízparancsolatban részletezett Isten- és emberszeretetre épül, s mintegy annak folytatása. Érdemes megemlíteni, hogy Jézus feltámadása és mennybemenetele után az első keresztények között kialakult olyan elképzelés, ami szerint meg kell tartani a mózesi törvényeket, mások viszont ezzel ellenkező véleményen voltak. Szent Máté evangéliuma ebből az időből származik, s írásából kitűnik, hogy művét olyanoknak szánja, akik a zsidóságból tértek a krisztusi hitre. Ezt a korai időkre jellemző gondolkodást már felülmúlja Szent Pál apostol tanítása, illetve a Jeruzsálemben tartott apostoli zsinat is úgy döntött, hogy a pogányságból megtérteknek nem kell megtartaniuk a zsidó törvényeket. A fejlődés tehát már a legkorábbi időktől abba az irányba halad, hogy az ószövetségi, régi törvény helyett Jézus új törvénye a mértékadó.
Mit jegyezzünk meg mindebből tanulságként? Isten minden ember szívébe írta a szeretet törvényét. Ezt kell megvalósítanom életem során és erre kell vezetnem másokat.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Add meg nekem, Uram, hogy minden evilági dolognak meghaljak, és e világban vessenek meg engem, s ne tudjanak rólam a te szereteted miatt! Add, hogy minden kívánságok fölött benned nyugodjon meg, s benned béküljön meg a szívem! Hiszen te valóban a szívek békéje vagy, egyedül te vagy a nyugalom, rajtad kívül minden durva és nyugtalan. Canisius Szent Péter

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház