Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. június 13. 15:15

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA: Egy este csak a múzeumoknak 3.

Képgaléria
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA: Egy este csak a múzeumoknak 3.
MINT, AHOGY ARRÓL MÁR KORÁBBAN HÍRT ADTUNK JÚNIUS 22-E MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA, AMIBEN A PORTA EGYESÜLET, A WOJTYLA HÁZ, AZ ALFÖLDI CIVIL NAPLÓ ÉS A BARÁTOK TEMPLOMA IS RÉSZT VESZ. A PROGRAMOK AZ ESTE FOLYAMÁN A BARÁTOK TEMPLOMA UDVARÁN LESZNEK. Programjainkról most bővebben is hírt adunk.

A KEFAG Zrt. bugaci alkotótáborának \"Varázslatos Kiskunság\" című kiállításának megnyitója 20:30-kor kezdődik. A tárlatot Dr. Turai Gábor Kamill, esztéta nyitja meg. Az alkotások július végéig lesznek láthatók.

21 órától a Wojtyla Ház vendégművészei új zeneszerzőt avatnak. A dalokat előadja Asharti, Illés Evelin, Olasz Csaba (a The Voice egyik népszerű versenyzője). Az új zeneszerzőt Látó Richárd, a Katona József Színház karmestere avatja fel.

 

A ’20-as évek hangulatába állandó vendégünk, a H.A.N.G. Duó vezet be bennünket. Horváth Antóniát és Nagysolymosi Gábort 22 órátólláthatják a Barátok Temploma udvarán felállított színpadon.

23 órától hallhatjuk az igen népszerűségnek örvendő kecskeméti Barátok együttes Léleksimogató koncertjét. Akik hívnak és várnak: Jobbágy Zsanett, Boronkay Klára, Szegszárdy Veronika, Keskeny Márk, Palotás Endre, Takács András, Ábel István, Szegszárdy Imre.

A szünetekben mindenkit vár a Barátok Bisztró, ahol megkóstolhatják mindnyájunk kedvencét a barátfülét, melyet a P&P Pékség készített, az elkészítéséről a Kisbugaci Csárda gondoskodik!

A Ferences pincék borait, pálinkáit kínálja és bemutatja Kecskemét Virágembere: Kovácsné Drabant Katalin, a Dimenzió Borászat tulajdonosa.

A programokra szeretettel várunk mindenkit kicsit és nagyot egyaránt.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház