Mérgezett, törött lábú cicákat mentettek az állatvédők
![Mérgezett, törött lábú cicákat mentettek az állatvédők Mérgezett, törött lábú cicákat mentettek az állatvédők](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/80310.jpg)
A tegnapi nap folyamán, lakossági bejelentésre mentek a Menhely az Állatokért Alapítvány munkatársai, a kecskeméti Pázmány Péter utcába. A bejelentés szerint kiscicákat kínoztak és mérgeztek meg.
A menhely munkatársai a helyszínen négy kiscicát találtak. Az egyiknek eltörték a lábát, a többieken is mérgezési tünetek jelentkeztek, mely a későbbi orvosi vizsgálat során bebizonyosodott.
A menhely munkatársai azonnal megkezdték a cicák mentését, melyben az ott lakók is segítettek, egyben értesítették a rendőrséget.
Sajnos egy kiscica életét már nem tudták megmenteni, a többiek, az alapítvány telephelyén azonnali orvosi ellátást kaptak, a kezelésük jelenleg is tart.
A rendőrség hivatalból indított eljárást az ügyben.
A Menhely az Állatokért Alapítvány köszönetét fejezi ki a lakóknak a segítségért és a rendőrség gyors beavatkozásáért.
A mentésről készült egyes felvételek a nyugalom megzavarására alkalmasak lehetnek.