Szent Anna napját ünneplte a Wojtyla Ház
Az ünnepség az ebédlőben folytatódott. A közönséget Dr. Provaznik Balázs a Családvédelmi Osztály vezetője köszöntötte. A város nevében köszönetet mondott a központ vezetőségének és dolgozóinak, hogy egy ilyen szép, összetartó közösséget tudtak létrehozni.
Dr. Jeney Gábor főplébános nyitotta meg a Wojtyla Ház legújabb tárlatát az Emberi arcok című portréfotó kiállítást, mely a központba járó emberek életét, programjait, mindennapjait mutatja be. Majd Jeney atya megáldotta a házat és a jelenlevőket.
A program Farkas P. József alapító köszöntőjével folytatódott, aki bemutatta Ferenc pápa nemrégiben érkezett apostoli áldását, melyet a Wojtyla Háznak és a benne működő Szenteste Alapítványnak küldött. Köszöntötte többek között a ház állandó szponzorát Juhász Sándornét és férjét Juhász Sándort, az Izsáki Házitészta Kft. tulajdonosait, akik megígérték életük végéig és gyermekeik is támogatják fogják ezt a házat.
Jelen volt a nap szponzora is Dr. Bálint Anna, aki ma nemcsak névnapját ünnepelte, hanem házassági évfordulóját is. Elmondta mindig csak szeretetet kapott férjétől, akivel már sok éve házasok. Egy csodát is megosztott velünk: két évvel ezelőtt ilyenkor az orvosok közölték vele, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, és akkor a Wojtyla Ház kicsi családja „kiimátkozta belőle” ezt a betegséget, meggyógyította őt. Mindenki szíve elszorult a hallottaktól.
A könnyes beszéd után a Wojtyla Ház vezetősége átadta a „Szeretet asszonyai” kitüntetést Juhász Sándornénak és dr. Bálint Annának.
Illetve köszöntöttük házunk egyetlen Annáját is, Farkas Kálmán Józsefnét, és a júliusi születésnaposokat, Kispataki Éva, Rebek Mihály, Sándor Pálné, Somodi József Imre, Szabó Annamária, Szabó Tamás.
Az ünnepség után a közös ebéd következett, melyet dr. Bálint Anna és családja egyenesen Vecsésről hozott. Igazi vecsési káposztából készült töltött káposzta volt a mai ünnepi menü.
A hangulatról Szénási Pál zenész gondoskodott. A nap végén tánc és éneklés is volt.
Fogadják szeretettel a Gong Rádió interjúját Farkasné Pásztor Jolánnal.