Teréz anya imája...
Teréz anya - a legszegényebbek oltalmazója
Mindannyian tiszteljük a jótékonyságot. A szegények megsegítésére mindig szükség van. Amit azonban ez a rendi asszony tett, értelmetlen badarságnak tűnik. Összeszedi az utcáról a haldoklókat! Beviszi őket egy házba, és odabent fogja a kezüket. Olyan embereknek, akiknek már úgyis végük, akiket már egy kórház sem fogad be, mert nem érdemes.
Hiszen a drága kórházi ágyakat inkább olyan betegek számára tartják fent, akik még lábra fognak állni, akiknek még van jövője - ahelyett, hogy halálraítéltek foglalják el.
Annak idején mindenki így gondolta Teréz nővér tevékenységéről. Bár tudták, hogy az utcagyerekeket is tanítja írni és olvasni, és próbált nekik élelmet szerezni, azonban az első rendes házat, amelyet rendelkezésére bocsátottak, egy üresen álló zarándokotthont Kali istennő temploma mellett, kifejezetten a haldoklóknak szánta. Hol volt ebben a haszon?
A szerzetesnő nem így gondolkodott. Elhatározta, hogy életét a szegények között is a legszegényebbeknek szenteli, és ezek az ő szemében olyan emberek voltak, akik szerető kéz és tető nélkül a fejük felett, az utcán haltak meg.
Teréz nővér szerint minden ember számára az a legnehezebb és legnagyobb óra, amikor meghal. Ha a búcsú pillanatában teljesen elhagyatott az ember, ez számára a legszörnyűbb szenvedés. És ezt akarta enyhíteni. Az nem érdekelte, hogy mit beszélnek az emberek ezzel kapcsolatban haszonelvűségről és jövőbeli kilátásokról. Tudta, hogy az Istene őt arra szólította fel, hogy a legszegényebbek mellé álljon, és ezt a küldetést teljesítenie kellett. Amióta 38 évesen megkapta az engedélyt, hogy a kolostor területén kívül dolgozzon, nem is csinált mást, mint a legszerencsétlenebbeket, azaz a haldoklókat, betegeket, szegényeket, az elhagyott gyermekeket, kitett csecsemőket és a kétségbeesetteket vígasztalta és ápolta. A missziós tevékenység csak később kezdődött. Egy haldoklónak nem rögtön Istenről vagy a kereszténységről kell beszélni. Odafigyelt rá - és ez ezáltal érezhette Isten szeretetét.
