Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2013. augusztus 9. 10:46

Napi Evangélium: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”

Napi Evangélium: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés:

A földi kincsek és vagyon halmozása helyett a jócselekedetek gyűjtését, az Istenben való gazdagodást ajánlja Jézus az ő tanítványainak. Ezt szükséges szüntelenül szem előtt tartania azoknak, akik az üdvösségre törekszenek. E gondolat, illetve figyelmeztetés többször is visszatér az evangéliumokban, Jézus tanításában.
Az említett jócselekedeteket és az imádságot jelképezi a mai példabeszédben az olaj. Ez a lelki kincs csak az okosaknak van a birtokában. A balgáknak hiányzik, hiszen ők életük során megfeledkeztek a jócselekedetek gyűjtéséről. A jócselekedetek olyan kincsek és értékek, amit nem lehet másoknak kölcsönadni, mindenki saját maga felelős azért, hogy az Úr érkezésekor ne hiányozzon számára. Ennek fényében értjük meg az evangélium mondanivalóját, és az okosak viselkedését, tudniillik azt, hogy miért nem adnak az olajból társaiknak. Ebben az értelemben cselekedetük nem minősíthető önzésnek.
A keresztény okosság és bölcsesség azt jelenti, hogy nem feledkezünk meg legfőbb célunkról, hanem előrelátóan gondolkozunk és cselekszünk. Életünk minden pillanata megmutatja lelki irányultságunkat. Halálunk után szeretnénk eljutni az örök boldogságra. Isten ezt ígéri mindenkinek, de csak azok részesülnek belőle, akik akarata szerint élnek, viszonozzák szeretetét, és embertársaik felé is gyakorolják a szeretetet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Bűneim elhomályosítják isteni arcodat rajtam. Tisztítsd meg szívemet és lelkemet, hogy tisztán tükrözhessem vissza arcodat. Segíts evilági kötelességei teljesítésében, de legfőképpen segíts abban, hogy az Élet Urának adjam önmagamat, életemet!

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház