Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2013. augusztus 16. 14:53

Kenyér áldás és születésnapozás a Wojtyla téren

Képgaléria
Kenyér áldás és születésnapozás a Wojtyla téren
Augusztus 16-án szentelte meg a Wojtyla Ház előtti parkban Dr. Jeney Gábor plébános atya, azokat az újkenyereket, melyeket rendszeres támogatónktól, Gulyás Istvántól a Kiskunfélegyházi Malom Kft tulajdonosától érkezett külön erre a napra.

Az újkenyér és az államalapítás ünnepén Cseh Tamás dalokkal emlékezett meg a közösség a Katona József Színház művészei Illés Evelin, Olasz Csaba és Látó Richárd jóvoltából. Elhangzott Petőfi Sándortól a Magyar vagyok című vers Olasz Csaba előadásában, a Fekete kenyér című költeményét pedig Godány Péterné, a Wojtyla Ház gondozottja adta elő. A város nevében Nagypál Sándor alpolgármester köszöntötte a Wojtyla Ház szegényeit és támogatóit. Majd Bárkányi Ernő, a Szent Miklós templom igazgatója elmondta a kenyérszaporítás evangéliumi történetét. Dr. Jeney Gábor plébános pedig megáldott, keresztet rajzolt a kenyérre és végül megszegte azt. A hagyományhoz híven a kenyér kiosztásra is került a Wojtyla téren a megjelentek között. Az ünnepségen jelen voltFarkas P. József, a Wojtyla ház alapító-igazgatója is, aki megköszönte a ház dolgozóinak áldozatos munkáját, hogy nem feledkeztek meg küldetésükről kényszerű távolléte alatt sem. Szent Istvánról és az államalapításról Molnár Zoltántól a Wojtyla Ház intézményvezetőjétől hallhattunk. Az ünnepség második részében Nagypál Sándor alpolgármester és dr. Jeney Gábor plébános atya felköszöntötte a központ augusztusi születésnaposait - Csasztvan Sándor, Godány Péter, Lakatos Lászlóné, Máté János, Megyesi László, Pállfy István, Szakonyi László, Szelestei Józsefné, Teleki Zoltán, Trója Ferenc. Ezen a napon névnapos kollégánkat, Kőrösné Mártikát is köszöntötte a Wojtyla Ház kollektívája és támogatói.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház