Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2013. október 3. 11:03

Bács-Kiskunban rend van a rezsicsökkentés körül

Képgaléria
Bács-Kiskunban rend van a rezsicsökkentés körül
A kormány rezsicsökkentési programjával összefüggő, a kormányhivatalt és a Fogyasztóvédelmi Felügyelősége érintő feladatokról, illetve az eddigi tapasztalatokról tartottak szerdán sajtótájékoztatót a megyeházán. Egyebek mellett elhangzott, hogy Bács-Kiskun megyében valamennyi közüzemi szolgáltató eleget tett rezsicsökkentési, illetve azzal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének

Dr. Kerényi János kormánymegbízott emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy 2013. január 1-jétől a villamos energia, a földgáz és távhő díját mérsékelte tíz százalékkal a kormány. Július 1-jétől csökkent a víziközmű szolgáltatás, a szemétszállítás, a kéményseprés és a palackos gáz ára is. Novemberben a villany, a vezetékes gáz és a távhőszolgáltatás területén további több mint tizenegy százalékos rezsicsökkentés következik. Mindez egy négytagú család esetében éves szinten nyolcvan-százezer forint megtakarítást eredményezhet. Dr. Kerényi János hangsúlyozta, hogy a szolgáltatók ellenérzése egyértelmű, pedig nem törvényszerű, hogy a szolgáltatások árának mérséklése ráfizetéssel járjon számukra.

 „Jelentős belső tartalékok vannak magában a rendszerben, tehát rá fognak kényszerülni a szolgáltatók, hogy olyan megoldásokat válasszanak, ami a költségeiket csökkenti, és tevékenységüket nyereségessé teheti. Van egy olyan irány is, hogy az elkövetkezendő időszakban a közszolgáltatások nonprofittá váljanak” – nyilatkozta dr. Kerényi János megyei kormánymegbízott.

A sajtótájékoztatón dr. Horváth Zsuzsanna, a megyei kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója arról számolt be, hogy Bács-Kiskunban valamennyi közüzemi szolgáltató eleget tett rezsicsökkentési kötelezettségének. Emellett tájékoztatták is a fogyasztókat arról, hogy milyen összegeket takarítottak meg. Az értesítettek azonban sok esetben nem tudták értelmezni a számlát, ezért a felügyelőséghez fordultak.

„Mi ilyenkor mindig rövid határidőn belül egy hosszabb tájékoztatást adtunk, és próbáltuk megértetni a fogyasztókkal a számla tartalmát. Úgy érzem, hogy ez a munkánk eredményes is volt, tekintettel arra, hogy ezt követően egyetlen esetben sem kezdeményeztek eljárást a közüzemi szolgáltatóval szemben” – mondta el dr. Horváth Zsuzsanna a BKMKH Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója.

Dr. Horváth Zsuzsanna hozzátette: továbbra is várják a fogyasztók észrevételeit. Kijelentette, hogy a rezsicsökkentés megvalósulása érdekében alapvető fontosságú a szigorú és következetes hatósági fellépés, melynek eredményeképpen a kormányzati szándék szerint a fogyasztók széles köre érzékelheti ezen intézkedések előnyeit.

Kövessen minket a Facebookon is!