Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2013. november 11. 15:32

Révész István emlékmise volt a Nagytemplomban

Képgaléria
Révész István emlékmise volt a Nagytemplomban
Révész István emlékmise volt november 10-én vasárnap a Nagytemplomban. Az emlékmisét Dr. Jeney Gábor plébános celebrálta, aki beszélt Révész István munkásságáról, bátorságáról a nehéz időkben, majd a hívő közösség a plébánia falánál elhelyezett emléktáblát megkoszorúzták, imát mondtak és énekeltek. Koszorúzott a Kecskeméti Főplébánia, a Keresztény Értelmiségek Szövetsége, a KDNP Kecskeméti Szervezete, Kecskemét Megyei Jogú Városa és a Wojtyla Barátság Központ.

Révész Istvánról:

1862. november 12-én Vácon született földműves szülők gyermekeként.

Elemi és középiskoláit Vácott a piaristáknál, illetve Kassán a premontreieknél végezte, utóbbiaknál érettségizett.

Vácon végezte teológiai tanulmányait, és itt szentelték pappá is 1885. július 18-án.

Két  évig káplán volt Fóton, majd Dunakeszin lett plébániai adminisztrátor, illetve plébános. Dunakeszin négy tantermes katolikus iskolát(ma Szent István Általános Iskola), hitelszövetkezetet és egy 400 tagot számláló katolikus kört szervezett. A 26 éves plébános pár év alatt rendbe hozatta az 1756-ban épült, lepusztult templomot és az 1769-ben létesült plébániát. Kopolyatetőn a bronzkori urnatemető feltárásában érdemlegesen is segédkezett. 1889-ben a Károlyi család segítségével hitelszövetkezetet alapított. Kiváló szervezőképesség és jó szónoki képesség jellemezte, ugyanakkor a társadalmi és politikai életbe is aktívan bekapcsolódott. 1903-ban pápai kamarássá nevezték ki.

Kecskeméten először adminisztrátorként, majd  plébánosként működött 1906-tól, ahol a tanyavilág lelki és szellemi életével, a felemelkedés nehézségeivel foglalkozott. A városban ő telepítette le az angolkisasszonyokat, a Jó Pásztor Nővéreket és a Népleányokat. Megszervezte az angolkisasszonyok gimnáziumát. Öt tanyai lelkészséget és rengeteg tanyai iskolát szervezett.

1909-ben préposti címet, 1912-ben pápai prelátusi címet kapott. Közéleti tevékenységért és a politikai életben betöltött szerepéért megkapta a magyar polgári érdemkereszt II. osztályú fokozatát 1926. október 4-én. 1927-ben Kecskemét városa felsőházi taggá választotta.

66 éves korában XI. Pius pápa 1928. március 3-án kelt 137/titk. K. J. számú leiratával trebennai címzetes püspöknek, Horthy Miklós kormányzó  március 20-án tábori püspöknek nevezte ki. 1928. június 13-án szentelték püspökké Kecskeméten. Az új püspök köszöntőjében a következőket mondta: „Atyjuk akarok lenni lelkészeimnek, és arra fogok mindenkor törekedni, hogy együttes erővel, a Szentlélek kegyeinek fölhasználásával munkálkodjunk hadseregünk lelki gondozásán”.

1929. január 18-án hunyt el. Temetése a budavári Kapisztrán-templomból 1929. január 21-én volt, sírhelye Kecskeméten a Szentháromság temetőben van.

Dunakeszin 2002-től a Helytörténeti Gyűjtemény az ő nevét viseli, valamint Dunakeszi Város Képviselő-testülete tisztelete jeléül 2005-ben utcát nevezett el róla.


REQUIEM aeternam dona ei, Domine, et lux perpetua luceat ei.

Requiescat in pace. Amen.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház