Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Hírek, események 2013. november 13. 09:37

Nyitórendezvény: fásítás a Kurucz téren

Képgaléria
Elkezdődött a Porta Egyesület mini-projekt sorozata a Mezeiváros és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitáció projekt keretén belül november 11-én. A nyitóprogramnak a szervezők a Kurucz téri kereszt környékét és a környező utcákat választották helyszínül. Összesen 28 facsemetét – köztük kőrist, vérszilvát, díszalmát és ostorfát – ültettek el a KEMU Erzsébet körúti speciális iskola diákjai, a Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület önkéntesei. A résztvevők ezenkívül összegereblyézték az elszáradt faleveleket, az előző nap levágott füvet, kitakarították az út melletti vízelvezetőárkokat és rendbe tették a kereszt környékét.

A Mezei város és Ürgés városrehabilitációja az összefogás jegyében című mini-projekt nyitórendezvényét a Kurucz téri iskola tornatermében kezdték a résztvevők. Itt Nagypál Sándor alpolgármester úr elmondta a városrészt felzárkóztató és fejlesztő unios forrásból nyert pályázat legfontosabb elemeit. A fő cél, hogy Kecskemét legszegényebb, legproblémásabb városrészének felzárkóztatása, felújítása. Alpolgármester úr maga is később aktívan részt vett a faültetés során. A résztvevőket a KEMU igazgatója Leveczki Cirill és a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány elnöke Sulyok Ferenc is köszöntötték, akik szintén kivették részüket a faültetésben. A megnyitót követően a tornacsarnok kiürült mindenki a tettek mezejére lépett. A facsemeték már az előző nap kiásott gödrökben várták sorukat. Az ügyesebbek saját fát is választhattak. A Kefag Zrt. szakembereinek segítségével a délelőtt folyamán mind a 28 fát sikeresen elültették az önkéntesek, még a kereszt köré került kőládák is virágba borultak. A diákok e közben szorgalmasan hordák a vizet a növényekre. Majd közösen összegereblyézték az elszáradt faleveleket, levágott füvet, kitakarították az út melletti vízelvezetőárkokat. Délután a záróbeszédek után a legaktívabb segítő diákokat könyvjutalomban részesítették, de minden résztvevőt egy-egy rozmaringgal és kecskerágóval jutalmazták a szervezők.

A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház