Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2013. november 18. 09:35

Kézműves tábor nyitórendezvénye

Képgaléria
Kézműves tábor nyitórendezvénye
A Mezeiváros és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitáció projekt keretén belül november 16-án folytatódott a Porta Egyesület mini-projekt sorozata egy kézműves táborral. A tábor 9 órakor kezdődött Mák Kornél alpolgármester úr köszöntőjével, aki a résztvevő táborozó gyerekeket és szülőket beavatta a nagyprojekt céljaiba és a már megvalósult programokba. Az agyagozást Szantner Ernőné Márta tartotta, aki az agyagozás rejtelmeibe, elméletébe is bevonta a gyerekeket. A délelőtt folyamán sorban születtek a művek. Voltak, akik az előre gyártott formákra esküdtek és voltak, akik saját kompozíciót készítettek. A kész műveket kiszárítják, majd kiégetik az erre alkalmas helyen, majd a Wojtyla Barátság Központban – születésük helyén – kiállítják a szervezők. A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház