Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2013. december 6. 09:54 | Szerző/forrás: http://uj.katolikus.hu/

Napi Evangélium: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!”

Napi Evangélium: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!”
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken. Mt 9,27-31

Elmélkedés:

Két vak gyógyításáról szól az evangélium a mai napon, akik így kérik Jézus segítségét: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” (Mt 9,27). A megszólítás, azaz a „Dávid fia” megnevezés azért fontos ebben az esetben, mert abban a korban elterjedt volt az a nézet, mely szerint a Megváltó az egykori király, Dávid leszármazottja lesz. Amikor tehát a gyógyulni vágyó két vak így nevezi Jézust, akkor kifejezik hitüket, hogy a világba jött Megváltónak tartják őt. Hitüknek ez a burkolt, közvetett kifejezése azonban mintha nem volna elég Jézus számára, aki mintegy további megerősítést kér tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” (Mt 9,28). A kérdésre azt válaszolják, hogy hisznek abban, hogy az Úr segít rajtuk. E közvetlen, szóbeli hitvallás után érinti meg szemüket Jézus, s ennek köszönhetően nyerik vissza látásukat, azaz beteljesedik, amit hittek.
A testi vakságot már az Egyház kezdeti időszakában is előszeretettel alkalmazták az igehirdetésben a lelki tompultság, valamint a hitetlenség jelképeként. A lelki sötétség időszakát mi is átéljük olykor, s bennünket is megkísért a hitetlenség. A gyógyulás feltétele, hogy felismerjük bajunkat, Jézushoz forduljunk segítségért, és higgyük azt, hogy tud nekünk segíteni. Az advent a bűnbánattartás ideje. Ismerjük fel lelki betegségünk gyökerét, a bűnt! Forduljunk az irgalmas Istenhez! Higgyük, hogy irgalma minden bűnünket eltörli! Gyónjuk meg bűneinket és szabaduljunk meg a lelki vakságtól, hogy karácsony éjjelén megláthassuk Megváltónkat!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház