Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2014. március 31. 08:22

Nemcsák Károly lesz az idei zászlószarándok - Karácsonyra elkészül a Kalocsai Főszékesegyház

Képgaléria
Nemcsák Károly lesz az idei zászlószarándok - Karácsonyra elkészül a Kalocsai Főszékesegyház
Nagy érdeklődés mellett tartották meg március 28-án Kalocsán, a IV. Magyar Zarándokút Konferenciát, ahol tartalmas és értékes előadások gazdagították az egész napos programot. A szervezők nagyszerűen ötvözték a Magyar Zarándokút dél-alföldi szakasza fejlesztési projektjének egyes elemeit, az idei nyitó zarándoklat terveivel, illetve a „Kalocsa szíve” program, valamint a főszékesegyház felújításának témakörével. Az eseményhez illesztve egy filmelőzetest láthattak a jelenlévők a zarándokútról, mely felfűzi a közel ötszáz kilométeres, Esztergom-Máriagyűd közötti távolság környezeti, szakrális és kulturális értékeit, Szittya Jenő rendezésében.

Török Ferenc, Kalocsa polgármestere leplezetlen örömmel látta el a házigazda szerepét és büszkén mutatta be a városközpont felújítási terveit, melytől a turizmus megélénkülését, a vendégéjszakák számának növelését reméli, abban bízva, hogy a mintegy hárommilliárdos beruházásnak gazdaságélénkítő hatása is lesz.  A „Kalocsa szíve”-  programban egy európai színvonalú kisváros képét vázolta fel.  Megújult terekkel, parkokkal, új arculattal várja majd vendégeit a paprika fővárosa. Török Ferenc  hangsúlyozta, hogy mint érseki székhely, nem hagyhatják ki az zarándoklathoz kapcsolódó elemeket. Ennek érdekében az egyházzal szoros együttműködésben valósítják meg a látványos programot.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, mint gyakorló zarándok köszöntötte a konferencia résztvevőit és arra bíztatta a még hezitálókat, hogy induljanak el a Magyar Zarándokúton, hiszen a közvetlen élmények mellett, nagyon sok szubjektív felismerésre számíthat az ember az út során, elsősorban önmaga felfedezésében.
Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke az idei nyitózarándoklat részleteiről számolt be. A választások miatt áprilisra tolódott indulást ezúttal a Sziklatemplomtól  tervezik, és majd a nyár folyamán veszik sorra a kimaradt szakaszokat. Az április 10-én induló nyitózarándoklaton már ott lesz az idei zászlószarándok is, akit Schmittné Makray Katalin, a 2012. év közéleti zarándoka mutatott be a nagyközönségnek Nemcsák Károly színművész személyében, akihez csatlakozik majd az út során Sasvári Sándor színész, énekes is.
Makray Katalin a zarándokúthoz kapcsolódó, lélekemelő gondolatokkal inspirált mindenkit a hatalmas belső utazásra, amit maga is megélt két évvel ezelőtt, mint a második zászlószarándok, Papp Lajos professzor (2011)  után és Eperjes Károly színművész (2013) előtt. 
Különleges színfoltja volt a konferenciának Szesztai György, a Magyar Zarándokút elnökségi tagjának előadása, aki a Magyar Zarándokút mentén látható, Santiago de Compostela-ból származó szobrokat mutatta be. A Spanyolországban felszentelt  és hazánkba szállított kagylóelemekkel és a Szt. Jakab szoborral Kalocsán, Dunavecsén, illetve Dabason találkozhatnak a zarándokok.
És ha már Kalocsa, nem maradhatott ki a napi programból a Főszékesegyház felújításának beszámolója sem Vagner Zsolt régész és  Vörös Márta főépítész részéről.  A döbbenetes fotókkal illusztrált előadás a közönség elé tárta azt a mérhetetlen munkát, mellyel feltárták a székesegyház történetét, mely által a XI. századi „székes” egyes részletei a maguk valóságában is láthatók maradnak az üvegfödémek alatt. Az egymilliárd forintos beruházás 2009-ben kezdődött a súlyos szerkezeti problémákkal küzdő,  életveszélyessé vált épületen. Mára elkészült a külső homlokzat, és belül a lábazattól felfelé is új pompájában díszlik a „székes”- ahogy Vörös Márta nevezi szakmai munkája egyik meghatározó „darabját”.
 – Mindenkinek sokat jelent és sokat ad ez a feladat. A restaurátoroktól a segédmunkásokig, mert egy kicsit mindenki beleépíti saját magát is. A fájdalmát, az örömét, a lelkét, a hitét. Ettől lesz nagyszerű a munka és nagyszerű az ember – mondta Vörös Márta.   A tervek szerint Jézus születésének ünnepét már a felújított főszékesegyházban tartják, az éjféli szentmisében hálát adva Istennek a megújult főtemplomért is.

A konferencia záróakkordjaként hét kiváló szobrászművész mutatta be a majd az M9-es autópálya mellett húzódó zarándok szoborcsoport egyes elemeinek miniatűr darabját.
Különleges üzeneteket fogalmaztak meg a fában  maguk a szobrászok, ugyanakkor a jelenlévők fantáziáját is bekapcsolták ebbe a sajátos, értékes lelkivilágba.
Eőry Emil a gótikát választotta stílusjegyül, melyben a szemlélődés, az elmélyülés kapta a főszerepet.
Erdős Csaba láng motívum ábrázolásával a belső lélek útjára kívánta helyezni a hangsúlyt.
Köhler Péter a család, a szabadság és a béke  egységét, harmóniáját jelenítette meg.
Kovács Attila azt a kettősséget igyekezett láttatni, mely a valóságos, fizikai útkeresést és a belső utazást illusztrálja.
Lukács István fohászkodó „kapuja” az élet akadályaira, egyben az imádság, mint kérés alapvetésére hívta fel a figyelmet.
Majoros István a szentlélek megjelenítésére törekedett, míg Varga Zoltán arra próbált magyarázatot adni alkotásában, hogy miért zarándokolnak az emberek.
-Nem egyszerű feladat szellemi igazságokat megformálni  -mondta Eőry Emil, amikor a közönség közreműködésével egyfajta sorrend kialakításán fáradoztak.
A hat méter magas, monumentális alkotások egyébként júniusban készülnek a gemenci alkotótáborban, ahol a művészeknek néhány nap alatt kell elkészíteniük a most bemutatott szobrokat. Ehhez a Gemenc Erdészeti Zrt. biztosítja a körülményeket és a szükséges, szobrászok által már kiválasztott faanyagot. Amint azt Csonka Tibor, az erdészeti Zrt. vezérigazgatója elmondta, számukra is nagy kihívást, ugyanakkor magasztos feladatot jelentett a megbízás, de örömmel adnak helyet és teret az alkotó művészeknek.
A zarándokkonferencia mottója is lehetne az a Dsida Jenő versidézet, melyet Papp Zsolt színész előadásában hallhattak a résztvevők:


„ Zarándok, zarándok, te csak a célra nézz!
Ügyelj, hogy az úton melyik irányba mész!
Megváltód vezet, fogja a kezed.
Tekinteted szüntelen Őrá szegezd”

Kövessen minket a Facebookon is!