Napi Evangélium: „az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” Jn 5,17-30

Elmélkedés:

Szent János evangéliumának az a részlete, amit ma olvasunk, bepillantást enged az Atya és a Fiú kapcsolatába és e két isteni személy egységébe. Azzal, hogy az örökké élő Fiú a megtestesüléskor időbeli létezést vállalva emberi testet vesz fel és belép emberi világunkba, nem szakad el az Atyától és nem szűnik meg vele a kapcsolata. Egységük egymással és a Szentlélekkel sosem bomlik fel, s szeretetük szüntelenül kiárad az emberek felé.
Az igaz Istent és a Szentháromság belső életét Krisztus által ismerjük meg. Tőle tudjuk, hogy az isteni szeretet megnyílik az emberek felé. Isten nem zárkózik önmagába, hanem meghívja az embert, meghív minket, hogy lépjünk az ő életébe, s fogadjuk el szeretetét. A felkínált szeretetet az ember – kiszakítva önmagát az Istennel való életből – bűneivel megsérti és visszautasítja, ám ekkor megnyílik felé Isten irgalma, amely újra visszahívja az Istennel való boldog szeretetközösségbe. Bűneink megvallása részünkről és azok megbocsátása Isten részéről helyreállítja a vele való kapcsolatunkat.
Egyetlen erő, a szeretet határozza meg a mennyei Atya és a Fiú közös cselekvését, mindazt, amit a mi üdvösségünk érdekében tesznek. E szeretet legszebb megnyilvánulása Jézus keresztáldozata, amely az Atya iránti engedelmességből fakad. Készen állok-e, hogy belépjek e szeretetközösségbe?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó Istennek tüzes szeretete, Te összetörted emberségünkben a halált, leromboltad a poklot, és lelkünknek győzelmet szereztél Krisztusban a halálon. Pünkösd szent ünnepén tüzes láng alakjában ezt öntötted az apostolok ajkára és szívébe, ez gyújtotta lángra szentjeidet, ezáltal művelted csodatetteidet. Hozzád jövök és egészen átadom magam neked, aki szereted és megtartod az egész világot és minden teremtményt.

Kövessen minket a Facebookon is!