December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2005. november 28. 11:14

Könyv a Hunyadivárosról

Képgaléria
Könyv a Hunyadivárosról
A kecskeméti Mátyás Király Általános Iskolában mutatták be pénteken Heltai Nándor Hunyadiváros című kötetét, amely a Porta könyvek sorozatban, a Kecskeméti Lapok kft. közreműködésével a városrész önkormányzatának kiadásában jelent meg. Az utcák, terek, kertek, épületek, családok, sorsok alcímet viselő monográfia megjelentetését ez év tavaszán határozta el a részönkormányzat, így a szerzőnek mindössze néhány hónapja volt az anyag összegyűjtésére, illetve a megírására.
A dedikálással egybekötött ünnepélyes könyvbemutatón Leviczky Cirill önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket, majd Pászti András, a városrész másik képviselője, a monográfia ötletgazdája, illetve megjelenésének lelkes szervezője méltatta Heltai Nándor kitartó és fáradságos munkáját, melynek eredményeként egy olyan helytörténeti kiadványt vehet kezébe az olvasó, amely életre kelti a Hunyadiváros múltját, és megörökíti a jövő generáció számára jelenét. Heltai Nándor több olyan emberrel beszélgetett, akik hosszú ideje kötődnek a városrészhez, majd itt élők vallottak arról, hogy miért szeretik a Hunyadivárost. Csatári Bálint kutató könyvismertetőjében kihangsúlyozta, hogy a szerző egy emberléptékűségét a mai napig is őrző hely szellemét mutatta be, egyéni történetekkel fűszerezve. Úgy vélekedett, hogy hálásak lehetünk Heltai Nándornak, mert műve útmutató a következő nemzedékek számára. A könyv egyik fontos üzenete, hogy érdemes tenni a közösségért, lakókörnyezetünkért, illetve a környezet arculatán megőrzéséért. A városrész önkormányzata köszönetet mondott a Kecskeméti Lapoknak, Lovas Dánielnek, a Porta Könyvkiadó főszerkesztőjének, valamint a kötet fotóit készítő Bús Csabának is. A bemutatót a házigazda iskola diákjainak műsora színesítette. A kötet a város több könyvesboltja mellett a Kecskeméti Lapok Szabadság tér 1/A. szám alatti szerkesztőségében is kapható.

Kövessen minket a Facebookon is!