Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 6. 23:47

Péntek délben kipróbálhattuk, mekkorát szól a gulyáságyú

Képgaléria
Péntek délben kipróbálhattuk, mekkorát szól a gulyáságyú
A háborúkból mindössze egyetlen haszon származott az emberiség számára: hadakozás közben feltalálták a gulyáságyút. Ma a Wojtyla Ház szegényei megtapasztalhatták, milyen “hangot” – pontosabban ételt – ad ki magából e csodás szerkezet.

Szabó István és Sík Mihály, a Kunbaracsi Polgárőr Egyesület jeles tagjai – egyben a Wojtyla Ház régi patrónusai – ma vaddisznó gulyást főztek népes családunk számára. Az állat elejtése Szabó István érdeme, aki egyik este 19 órától egészen hajnal fél 4-ig lesen volt, míg végül sikerült elejtenie a húsából ítélve minden valószínűséggel fiatal vaddisznót. Szakácsaink főzés közben meglepő információkkal is szolgáltak nekünk: egy személygépkocsi utánfutónál alig nagyobb gulyáságyúban akár 1200 fő számára is készülhet melegétel, de esetükben volt már úgy, hogy 2800 vendég étkeztetéséről kellett egyidőben gondoskodniuk. No meg persze a vadmalacokkal nagyon vigyázni kell ám! Rendkívül kifinomult szaglásuk van, akár többszáz méterről is észreveszik az ember jelenlétét. Ha pedig egy anyaállatnak kicsinyei születtek, a vadász komoly veszélyekkel számolhat.

Hálás szívvel köszönjük szakácsaink felajánlását, és a különleges kulináris élményt, melyet péntek délben számunkra nyújtottak. Szeretettel várjuk őket máskor is.

Képriportunk főzés közben, illetve ebéd előtt készült.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház