Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 8. 19:07

Vasárnap pótolták az ellopott szintetizátort a műkerti Assisi Szent Ferenc templomban

Vasárnap pótolták az ellopott szintetizátort a műkerti Assisi Szent Ferenc templomban
Használt, de kiváló állapotban lévő szintetizátort vásároltak a korábbi hangszer helyett, melyet még május 19-én hajnalban loptak el a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc templomból.

Súlyos anyagi áldozatok árán – nagylelkű adományozók jóvoltából – sikerült helyettesíteni a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc templomból május 19-e hajnalán történt betörés során eltulajdonított szintetizátort, mely szentmiséken szolgáltatott dallamot az énekek mellé a megjelent hívek számára. Vasárnap délután már az új hangszeren játszott Fehérvári Gábor kántor úr. A berendezést ugyan használtan vásárolták, de kifogástalan állapotban van, ráadásul valamivel “komolyabb” is elődjénél.  Bárkányi Ernő atya és a templom hívő közössége ezúton is felhívják az ismételt betörési szándékkal érkezők figyelmét, hogy az új szintetizátort misék után rendszeresen elszállítják, egyéb PÉNZZÉ TEHETŐ ÉRTÉK pedig NINCS AZ ÉPÜLETBEN (!), ezért NEM ÉRDEMES (!) többéves börtönbüntetést KOCKÁZTATNI EGY ÚJABB BETÖRÉSSEL!

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház