Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 13. 10:08

Pénteken emelik be a fáraó-kolosszusokat a Móra-múzeum elé

Képgaléria
Pénteken emelik be a fáraó-kolosszusokat a Móra-múzeum elé
Az utolsó simításokat végzik a szakemberek azokon a 8 és fél méteres fáraó-szobrokon, melyek a szegedi Móra Ferenc Múzeum homlokzata előtt fogadják majd A fáraók Egyiptoma című kiállítás látogatóit. A két szoborkolosszust június 13-án, pénteken emelik be az épület elé.

Lassan teljesen elkészül III. Amenhotep fáraó és hitvese, Tije gigantikus, 8 és fél méter magas másolata Szegeden. A különleges technológiával gyártott installáció súlya közel egy tonna, a szakemberek hosszú heteken keresztül dolgoztak rajtuk egy díszletkészítő műhelyben.

A szobrokat június 13-án, pénteken emelik be és rögzítik a múzeum főhomlokzata elé. A munka előkészületei már csütörtökön megkezdődnek, hogy a felépítmény minden műszaki és biztonsági feltételnek megfeleljen.

A szobrok a Móra Ferenc Múzeum főépületében június 21-én megnyíló fáraó-kiállítás előfutárai: a tárlat az egyiptomiak mindennapi életével, vallásával és az uralkodók rejtélyeivel ismerkedteti meg a látogatókat. A kiállítás egy három helyszínből álló, A fáraók Egyiptoma című tárlat utolsó része: a Kass Galériában és a Fekete házban már nyitva áll a sírkamra és a balzsamozás terme. A két helyszínt több mint tízezren látták a megnyitás óta.

Kövessen minket a Facebookon is!