Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 16. 18:18

Új lovagokat avattak az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend kecskeméti ünnepségén

Képgaléria
Új lovagokat avattak az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend kecskeméti ünnepségén
Tizenegy kiváló vendéglátóipari szakember vehette át lovagi címét, és további tízen kaptak kitüntetést az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend kecskeméti avatási ünnepségén szombaton, a városháza dísztermében.

Benke László négyszeres olimpiai bajnok, Oscar-díjas mesterszakács és Gribek Lajos szerkesztésében 2005. márciusában jelent meg a Magyarok Asztala című Guinness-rekord méretű könyv, melyet ünnepélyes keretek között a Parlament Vadásztermében helyeztek el. Ekkor fogant meg az ötlet, hogy magyar gasztronómiai lovagrendet alapítsanak Benke László vezetésével. Gondos előkészítő munkálatokat követően – a “Hazám, szakmám, becsületem” hármas jelszó talaján – 2005. decemberében a pestlőrinci Zila kávéházban alakult meg az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend.  A “vendéglátós” szakmák legkiválóbbjait felsorakoztató szervezetnek ma már tíz tagozata van, melynek soraiban  közel száz mesterszakács, cukrász, vendéglős, borász, pálinka- és sörfőző, szikvízkészítő, pék vállalta, hogy itthon és külföldön múltjához méltó módon képviseli a magyar gasztronómiát, egyben elősegíti annak megjelenítését az őket érintő társasági eseményeken, rendezvényeken. A lovagrend megalapítása óta nyolcadik alkalommal került sor avató ünnepségre – utoljára múlt szombaton Kecskeméten, a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Ünnepi beszédet mondott dr. Gundel János, a BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának docense, és Basky András, Lajosmizse polgármestere, illetve Benke László mesterszakács is köszöntötte a megjelenteket. Tizenegy kiváló “vendéglátós” vehette át lovagi címét. Az avatást követően további tízen kapták meg a Magyar Fehérasztal Lovagrend Nagykeresztje kitüntetést – köztük Szabó István és Sík Mihály, a Wojtyla Barátság Központ elkötelezett patrónusai. Az avatási ceremónia a lajosmizsei Új Tanyacsárdában ünnepi ebéddel ért véget.

Képeink az avató ünnepség előtti főtéri felvonuláson készültek.

Kövessen minket a Facebookon is!