Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 18. 15:08

Bimbó Imre felajánlása a Wojtyla Ház csládjának

Képgaléria
Bimbó Imre felajánlása a Wojtyla Ház csládjának
Bimbó Imre a Wojtyla Ház nagyszerű ácsa nemcsak a terasz tetőt készítette el a köztársasági elnök feleségének látogatására, hanem még a mai ebédünk elkészítésében is segített. Adománya székelykáposzta volt, melyet Nagy Ervin és Domján Balázs főzött meg a Wojtyla udvarán. Ebéd előtti beszélgetésünkön felajánlónk elmondta, egy-egy tetőt egy hét alatt csinálnak készen. Ez az jelenti, hogy akár 52 ház tetejét is elkészítik egy év alatt. Azt is meg tudtuk, hogy a Czollner téri templom, a Széchenyi városi kistemplom, és a Piarista templom tetejét is „ácsolták össze”. Gratulálunk eddigi teljesítményeikhez és további kitartást kívánunk nekik.

Kövessen minket a Facebookon is!