Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 26. 14:51

János, Pál és János Pál napot ünnepeltünk

Képgaléria
János, Pál és János Pál napot ünnepeltünk
Jánosról, Pálról és János Pálról is tanult ma délelőtt a Wojtyla Ház családja. A neves szentek és pápák életébe Juhos Imre a nagytemplom káplánja vezetett be bennünket. Előadásában kitért házunk névadójának II. János Pál pápa szokásaira is. Elmesélte, hogy a papi közéletben úgy híresült el a pápa, hogy tudott ordítani. Nem kell semmi rosszra gondolni ez prédikációi közben ökölbe szorított kezére utalt, ahogy a levegőbe emelte. Majd a Gong Rádió két munkatársa Harkai Anikó és Faragó Miklós köszöntötték a Wojtyla Ház szegényeit és adták át Tőzsér Judit igazgató asszony szívéjes üdvözletét. Az ebédosztásba is besegíttek vendégjeink. A menü bolognai spagetti volt, melyet Kati néni készített el a délelőtt folyamán. A Zöldért segítségével sárgabarackot és meggyet tudtunk felszolgálni, a Synergic tulajdonosa Kovács László pedig cseresznyét adományozott erre a napra. A finom rétes a Hamiló Kft-től érkezett.

Kövessen minket a Facebookon is!