Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. július 2. 08:14 | Szerző/forrás: keol.hu

Idén is lesznek strandrendőrök Kecskeméten

Idén is lesznek strandrendőrök Kecskeméten
Kecskemét - Idén is lesz Strand Police a kecskeméti Csúszdaparkban: nem csak a strandon és az élményfürdőn belül, hanem a parkolóban is önkéntes fiatalok vigyázzák majd a közbiztonságot.

A Hírös Sport Nonprofit Kft. és a Kecskeméti Rendőrkapitányság tavaly alkalmazott először a vagyonvédelem erősítésére önkéntes fiatalokból álló „strandrendőrséget”. Kifejezetten azért, mert a fürdő Kecskemét általános közbiztonsága szempontjából is rendkívül fontos, így fokozottan vigyáztak, illetve vigyáznak arra, hogy ne legyenek bűncselekmény áldozatai a fürdőzők. Munkájuk keretében figyelmeztették azokat, akik értékeket hagytak az autójukban, valamint a fürdőzőket is tájékoztatták, a vagyonvédelem legfontosabb szabályairól.

A fiatalok önkéntes munkája bevált: tavaly már jelentősen csökkent a korábbi évekhez képest a fürdőkben, valamint a fürdők előtti parkolókban elkövetett bűncselekmények száma Kecskeméten.

Tény, hogy a strandrendőrség felállítása mindenkinek jó: az önkénteseknek, a fürdőnek, a vendégeknek és a rendőrségnek is. Utóbbinak nem csak a közbiztonság javítása miatt, hanem azért is, mert lehet, a strandrendőrök közül kerülnek majd ki – miután kedvet kaptak ehhez a munkához – a jövő kecskeméti rendőrei.

A strandrendőrök munkába állásáról szerdán tart közös sajtótájékoztatót a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark főbejáratánál Zámbori Péter, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Kerti István rendőr alezredes, rendőrségi tanácsos, megbízott kecskeméti kapitányságvezető. A sajtótájékoztató címe: \"Biztonság felsőfokon a kecskeméti fürdőkben.\"

Kövessen minket a Facebookon is!