Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. július 10. 08:42 | Szerző/forrás: keol.hu

Áramütést szenvedett egy daruskocsi vezetője Kecskeméten

Áramütést szenvedett egy daruskocsi vezetője Kecskeméten
Áramütés következtében súlyosan megsérült egy daruskocsi vezetője szerda reggel Kecskeméten - közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem az MTI-vel. A megyei munkaügyi felügyelőség tájékoztatása szerint az áramütést feltehetően egy szigeteletlen vezeték miatt keletkezett elektromos ív okozta.

Krix Orsolya, a megyei katasztrófavédelmi szóvivő helyettese elmondta: a daruskocsit vezető férfi Kecskemét belterületén, egy vállalkozás telephelyén dolgozott, amikor eddig tisztázatlan körülmények között áramütést szenvedett.

A dolgozót, aki a balesetben az elsődleges adatok szerint súlyosan megsérült, a mentők kórházba vitték. A járművet az esethez riasztott helyi tűzoltók áramtalanították - tette hozzá, jelezve, az eset körülményeit a szakhatóságok vizsgálják.

Borics Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Felügyelőségének igazgatója az MTI-nek azt mondta: a szakhatóság jelenleg is tartó helyszíni vizsgálatának elsődleges megállapításai arra utalnak, hogy feltehetően egy nagyfeszültségű, 20 kilovoltos, szigeteletlen, szabad elektromos vezeték okozta a dolgozó sérülését.

Ismeretlen okból egy úgynevezett villamos ív keletkezett, a közelben álló járművön keresztülfutva ez idézte elő az áramütést - tette hozzá az igazgató, jelezve, hogy tart az eset részleteinek felderítése, a szemtanúk meghallgatása.

Kövessen minket a Facebookon is!