Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. július 15. 15:10

SIKERESEN ZÁRULT AZ EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL MEGVALÓSULÓ KÉPZÉSI PROJEKT A MERCEDES-BENZ KECSKEMÉTI GYÁRÁBAN

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2013-ban támogatásra ítélt TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0173 kódszámú, 56.800.000 összegű projektje 2014. Július közepén sikeresen megvalósult. A projekt során a vállalat lehetőséget biztosított dolgozóinak, hogy nyelvoktatásban, különböző vezetői készségeket fejlesztő képzéseken, belső oktató tréningen, informatikai oktatásokon vegyenek részt, illetve megismerkedhessenek a LEAN szemlélettel. A vállalat a projekt segítségével több, mint 350 tanúsítvány megszerzésére biztosított lehetőséget dolgozóinak.

A projekt megvalósulása során, mint a gyár életének hétköznapjaiban is, előtérbe került a környezettudatos szemlélet, mely elvárásként jelent meg a projekt összes résztvevője (mind belsős, mind külsős résztvevő) felé. A dolgozók a képzéseken ezért röviden a környezetvédelemmel kapcsolatosan is kaptak információt.

A projekt eredményeképpen a dolgozók olyan készségei fejlődhettek, melyekkel egyszerűbbé és hatékonyabbá válhat mindennapi munkavégzésük. A gyár képzési partnerei folyamatosan egyeztettek a projektmenedzserrel és a képzések szakmai felelőseivel, hogy a felnőtt képző cégek által oktatott általános tudásanyag mellett, a tananyagban a Mercedes-Benz specifikus témák is megjelenjenek. A mindennapi életből vett példákkal igyekeztek még jobban fejleszteni a dolgozókat.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft az uniós támogatásnak köszönhetően tovább bővíthette az oktatások körét és mennyiségét, melyet a dolgozóinak kínál.

Kövessen minket a Facebookon is!