December 3. kedd, Ferenc, Olívia
Hírek, események 2014. július 25. 14:18

Szent Anna ünnep a Wojtyla Barátság Központban

Képgaléria
Az idei évben ünnepli, a Karol Wojtyla Barátságközpont fennállásának 8. évfordulóját. A jeles alkalom megünneplése minden évben a Szent Anna nappal társul hiszen 2006. június 26-án Szent Anna napján fogadta a Központ az első rászorulókat hogy segítsen elesettségükön.

A jeles ünnep Buda Ádám lantművész és énekmondó daljátékával kezdődött. Majd Molnár Zoltán intézményvezető köszöntötte a vendégeket és a megjelent gondozottakat. Beszédében szolt a Wojtyla Barátságközpont kialakulásáról, nehézségeiről és felolvasta a ház küldetési nyilatkozatát. Ezt követően Farkas P. József a központ alapítója és igazgatója ünnepi beszédét hallhattuk, aki kiemelte a közösség egységességét és szeretetteljességét valamint az itt tevékenykedők odaadó munkáját. A megható szavak után Nagypál Sándor kecskeméti alpolgármester mondott beszédet az intézmény fontosságáról és pozitív hatásairól Kecskemét város életében. Majd Dr. Jeney Gábor plébános atya szólt Szent Annáról és gondolatmenetében összekötötte Szent Anna életét, áldozatvállalását, adakozását a Wojtyla központban folyó munkával. Ezek után következett házunk fő támogatójának köszöntése. Dr. Bálint Anna a központ alapítása óta támogatja, nyomon követi az itt folyó munkát és ahol teheti hol anyagi, hol más módú segítséget nyújt. Köszönő szavaiban hálát adott az érte mondott imákért, segítségekért. Majd a ház születésnapos gondozottainak köszöntése következett. Tizenhét ünnepeltnek nyújtott át ajándékcsomagot a plébános atya és alpolgármester úr. A program zárásaként a ház gondozottai és a meghívottak közösen megkoszorúzták II. János Pál pápa szobrát. A program ünnepélyes ebéddel vecsési töltött káposzta tejföllel és somlói galuska desszertel fejeződött be.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház