Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. augusztus 19. 15:28

Szent István és az újkenyér ünnepe

Képgaléria
Szent István és az újkenyér ünnepe
Az államalapítás és az újkenyér ünnepére emlékezett ma délben a Wojtyla Ház családja II. János Pál pápa szobra előtt. Vendégeink Dr. Jeney Gábor plébános és Mák Kornél alpolgármester, akik köszöntötték a megjelent közönséget. Jeney atya, beszédét követően megáldotta a három óriás kenyeret, melyek Szent István király ünnepét jelképezték. Majd Mák Kornél, Farkas P. József és Jeney Gábor atya közösen felszeletelték a megáldott kenyereket, melyet kollégáink körbe is kínáltak. A műsorról Bíró Pál és Olasz Csaba gondoskodott, akik egyházi énekekkel, egy Zorán dallal és musicalekkel készültek. Délben köszöntöttük az augusztusi születésnaposokat is: Csasztvan Sándor, Dobó Zsolt, Godány Péter, Megyesi László, Pállfy István, Szakonyi László, Teleki Zoltán, Trója Ferenc, Lakatos Lászlóné. Ajándékuk ezúttal is egy kis csomag, tele hasznos dolgokkal, és Olasz Csaba dalai voltak. A közös asztali áldás után elfogyasztottuk az LMP-s fiatalok Kriskó Dávid, és Falusi Norbert délelőtt elkészített gulyás levesét.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház