Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. augusztus 25. 13:15

Ünnepi szentmise a Szentcsalád Plébánián

Ünnepi szentmise a Szentcsalád Plébánián
Különleges az idei év a Szentcsalád Plébánia életében: ebben az évben ünneplik a plébánia fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alakomból szombaton ünnepi szentmisét mutatott be Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere a misét követően köszöntötte a megjelenteket. Visszaemlékezett a Szentcsalád Plébánia elmúlt 20 évére. Az alpolgármester asszony rámutatott, hogy az emberi közösség kölcsönös elismerésen alapul. A sokoldalúan jó család szoros érzelmi kötelékei ösztönzik legerősebben a lelki fejlődést. Szemereyné elmondta azt is, hogy Klauzál Gábor téri lakosként annak idején részt vett a közösség építésben.

- Hajlamosak vagyunk arra, hogy visszavonuljunk saját várunkba, ahol berendezzük a magunk szűk világát, és nem veszünk tudomást arról, hogy ez a világ, amelyben élünk sóvárogva várja Isten gyermekeinek a megnyilvánulásait. Elsősorban megélt kereszténységre van szüksége ennek a világnak, élő kövekből felépülő közösségekre és tiszta emberekre van szüksége a mi világunknak - idézte ünnepi beszédében Korzenszky Richárd tihanyi perjelt Szemereyné Pataki Klaudia.

Kövessen minket a Facebookon is!