Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. augusztus 26. 14:19

Kétszázhuszonhat kilométer az autistákért

Képgaléria
Kétszázhuszonhat kilométer az autistákért
Nádudvari Péter szeptember 13-án, Balatonkenesén, az ironman-távú triatlonversenyen jótékony céllal, a ferences fenntartású, gyöngyösi Autista Segítő Központ gondozottjaiért áll rajthoz. A 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és 42,2 km futás egy-egy szakaszát adományok révén örökbe lehet fogadni az ASK-ban tanuló fiatalok zenei fejlesztéséért, amelyet Nádudvari Péter önkéntesként végez az intézményben.

A zenepedagógus2012-ben kezdett zenei foglalkozásokat tartani a gyöngyösi ferences kolostorban működő szociális intézetben, amely egyrészt élményterápia, másrészt az autizmussal élő gyermekek, fiatalok társadalmi integrációjának elősegítését szolgálja. Az intézmény muzsikus lelkű tanulói kis zenekarukkal gyakran fellépnek az ország különböző településein. Egyikük már a Zeneakadémia nagytermébe is eljutott az idei ferences jótékonysági esten, melynek házigazdája Szalóki Ági volt. Legutóbb Ruzsa Magdi gyöngyösi koncertjén hallhatta őket a közönség.

Nádudvari Péter szerint, aki nem először vesz részt hasonló embert próbáló sporteseményen, most azért fut, úszik és kerekezik, hogy gondozottjainak hangszereket tudjanak vásárolni, illetve hogy fellépési meghívásaiknak eleget tudjanak tenni. Vagyis, hogy a zene valóban mindenkié, az autistáké is lehessen.

Az adományokat az Autisták Egyenlő Esélyeiért Alapítvány fogadja az alábbi számlaszámra: 10918001–00000039–25860009, Ironman megjegyzéssel.

Bővebb tájékoztatás az autista.hu honlapon.

Kövessen minket a Facebookon is!