Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. szeptember 30. 15:17

Kiköltözik a kecskeméti kórház, beköltöznek Matolcsyék

Csütörtökön kezdik meg a kecskeméti Izsáki úti kórház osztályainak átköltöztetését a Nyíri úti épületegyüttesbe.

Október 2-án a tüdőbelgyógyászat, jövő hét hétfőn, azaz 6-án a szülészet és a gyermekgyógyászat, október 9-én a fül-orr-gégészet, 10-én pedig az invazív kardiológia foglalja el helyét az új tömbben – jelentette be hétfőn Svébis Mihály, a kecskeméti megyei kórház főigazgatója. Csütörtökön a tüdőbelgyógyászaton ápolt betegek még az Izsáki úton fognak reggelizni, ebédelni viszont valószínűleg már a Nyíri úton.

Az eredeti tervek szerint tavaly június 30-ig kellett volna befejeződnie a 12 milliárd forintos, döntően unió által támogatott fejlesztésnek, de gyógyítás ezidáig nem zajlott a 16 ezer négyzetméteres, összesen 309 ágyas Nyíri úti szárnyban.

Bár a megyei kórház új épületét már tavaly átadták, de csak most kapta meg az ÁNTSZ hozzájárulását és a működési engedélyt – számolt a lap. Utoljára az invazív kardiológia költözik október 10-én, ezután pedig a kórház Izsáki úti egységei bezárnak.

Az épületet az MNB vásárolta meg áprilisban 1,7 milliárd forintért. Akkor még nem lehetett tudni, hogy milyen célra – tette hozzá az Index. Sajtóhírek szerint az épületegyüttesben közgazdasági felsőfokú oktatást kívánnak indítani a jegybank.

Kövessen minket a Facebookon is!